A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-02-01 / 2. szám
82 Ezek után elbúcsúzkodtunk, s ígértük, hogy majd újra tanálkozunk. — Dehát hogy lehet egy ember olyan meggondolatlan, hogy egy fináncot tilosban főtt itallal kínáljon meg — méltatlankodott a pap. — Hát, bizony, inkább leharaptam vón a nyelvemet — válaszolt az öreg —, de mán késő vótt. Oszt nemsokára kiszálltak a kuckómra, mint mondják. Azt mondták, ha megfizetem a büntetést, békén hagynak, ha nem, elveszik az egész hordót, oszt még börtönbe is kerülhetek. Hát én fizettem, mint a katonatiszt, hogy baj ne legyen. Azóta sem hívom be az ilyen törvényembert. Oszt békében hagynak, hacsak valaki fel nem jelentene. — Hát tőlem nem fél? — huncutkodott a pap. Erre mindketten nevettek. — No, a Főúr az Isten törvénye után van. Oszt se a tíz-, se az ötparancsolatba nincsen megírva, hogy a szilvábul ne főzzünk innivalót, se az, hogy abból mérséklettel ne igyunk! A pap erre felvilágosította hívét, hogy mind az Isten, mind az állam akarata, hogy védje Isten népét törvényével minden rossztól és bajtól, s ezért a jó keresztény ember megtartja mindkét törvényt, az Istenét is meg az államét is, hogy rend és béke legyen a világban meg a társadalomban. Az öreg csak ümmögetett hozzá, hogy most mán érti az igazságot, mert saját bőrén tapasztalta, hogy ha az ember nem tartaná meg, fizetni kell, vagy dutyiba is kerülhet. De továbbra is csak főzte titokban a maga itókáját, s kínálgatta vele papját is, ám csendőrt és fináncot azóta sem látott a „kuckó”. * * * A pap elgondolkozva lépegetett hazafelé. Elmélkedésének eredménye lett egy híres beszéde az emberi és isteni törvényről és azoknak egymáshoz való viszonyáról és praktikus alkalmazásáról. A törvény emberei nem győzték dicsérni érte. De a pap sohasem árulta el az öreg Brevákot, aki tulajdonképpen elindítója volt ennek a híres beszédnek.
