A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-02-01 / 2. szám

59 mórt, az éhséget? Hát nem elég hatalmas az Isten, hogy ha kell, a kö­vekből is kenyeret teremtsen?” Sokszor bizony tehetetlenül állunk e kérdéssel szemben. Csodával szeretnénk a bajokat orvosolni, de nem vagyunk rá képesek. Ügy érezzük, néha az ima sem segít. Álljunk tétlenül, összetett kézzel? vagy engedjük, hogy Isten igéje hasson át, hogy valóban megtegyük azt, ami tőlünk telik? És azt tegyük meg őszintén, becsületesen! Ha mi, keresztények, összefognánk, és való­ban megtennénk azt, ami rajtunk múlik, és amit az Úr megkíván, más­képp nézne ki a világ. Sokszor minket is elfog a kísértés, hogy csak akkor leszünk ké­pesek a bajokon segíteni, ha miénk lesz a hatalom, és rá tudjuk erősza­kolni akaratunkat másokra. Gyűlölet gyűlöletet szül, vér­ontásra vérontás a válasz. Aki nem Isten akarata szerint jár el, aki nem Istennek szolgálva te­szi azt, ami tőle telik, az a Sá­tánnak szolgál; ahelyett, hogy építene, romból. A kihívó magatartás, vakmerő kockázat szintén nem megoldás. Isten kegyelme ak­kor lesz velünk, segítsége ak­kor jelent szabadulást, akkor hallgat meg minket, vezet ki a nyomorúságunkból, ha őszin­te lélekkel imádjuk őt, teljesít­jük akaratát, és szeretettel, megértéssel segítjük egymást. Szájjal hir­detjük, hogy Jézus az Úr, és szívünkben hisszük, hogy ő velünk van, és ő a mi szabadulásunk. A só elvész az ételben, de ízt ad neki, és megóvja a romlástól. A kovász felszívódik a tésztában, de át is j'áija az egészet. Nem lát­szik, és hatása mégis mindenütt érezhető. így van jelen Isten népe is a világban: nem külső csillogással, de jósággal és szeretettel. A világiaknak, akiket Isten — mint minden krisztushivőt — a keresztség és a bérmálás által az apostoli munkára küld, általános kötelességük és joguk, hogy mind egyénileg, mind társulásokban azon dolgozzanak, hogy az üdvösség isteni hírét az egész világon minden ember megismerje és elfogadja; ez a köteles­ség különösen olyan körülmények közt sürgető, amikor az emberek az evangéliu­mot csakis általuk hallhatják, és Krisztust csakis általuk ismerhetik meg. (Egyházi Törvénykönyv, 225. kánon, 1. §)

Next

/
Thumbnails
Contents