A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-12-01 / 12. szám

565 képviselik. Ez a felfogás azonban sem a Szentírással, sem az Egyház hagyományos tanításával nem egyeztethető össze. A pap elsősorban Krisztus személyes szolgálatára van rendelve, és csak azután, mivel Krisztust szolgálja, szolgálja a nyájat is, nem pedig megfordítva. Ter­mészetesen ez azt is jelenti, hogy a papot nem lehet egyszerűen funk­ciója szerint megítélni, mert elsősorban a Krisztushoz való személyes viszony alkotja a papi apostoli szolgálat lényegét. Ebből fakad aztán a papi szolgálat további gyökere, mégpedig az apostolnak a képe. Az apostol az, akit Krisztus tanítványai közül választ ki és küld a világba, mint személyes képviselőjét és követét. Az apostol tehát személyes megjelenítője az Úrnak. Itt van a papi rendnek, az apostoli szolgálatnak a szentségi jellege. A felszentelt pap szentségi megjelenítője Krisztusnak, a pap élő szentségi jel! Az Ű sze­mélyén keresztül, akármilyen gyönge emberi természettel is rendel­kezik, Krisztus van jelen. Arra van kiválasztva, hogy Krisztust saját személyén ke­resztül, a világ bármely táján, bármely körül­mények között megjelenítse. Ez az apos­toli küldetés sok mindent magá­ban foglal, első­sorban az Evan­géliumnak, a Jó- hírnek a hirdeté­sét, akár kérüg- ma, akár tanítás, akár homília for­májában. Magá­ban foglalja a szentségek ünneplését, a tanácsadást, a vigasztalást, a betegekről és szegényekről való gondoskodást, a különböző emberi kapcsolatok ápolását stb. Vannak azonban más formái is az apostoli munkának, amelyekről gyakran elfeledkezünk, pedig szintén az apos­toli küldetéshez tartoznak. Ilyen például az egyszerű hétköznapi munka, amiről maga Szent Pál is tanúságot tesz: nemcsak az a mun­ka, amelyikkel esetleg megkeressük a napi kenyérre valót, hanem a kétkezi munka, mint például templomot kiseperni, fát vágni, egyéb ház körüli munkát végezni. Az apostoli munkához tartozik furcsa módon a pénzgyűjtés is a szegények számára. Erre is Szent Pál ad XXIII, János egy római börtön rabjainak a látogatásán, pápasága első karácsonyán.

Next

/
Thumbnails
Contents