A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-12-01 / 12. szám

562 bői és közvetlen környezetéből. Csendes, békés vidámság ömlik el azon, ahogy az életet és a természetet festi. Nem a nagyszerű jeleneteket, a hatalmas, tragikus je­lenségeket, a katasztrófákat, a természet mennydörgő hangjait részesíti előnyben, mint a próféták, hanem a csendeset, a kicsit, a mindennapit, az egyszerűt, a ba­rátságosat. A kotló csibéivel, a gondtalanul ágról ágra repkedő madarak, a pom­pás ruhájú liliom, a mustárfa szárnyas lakóival, a Jordán nádja, a tenger gyöngyei, az együgyű galambok meg az okos kígyók, a más-más minőségű szántóföld, a ga­bona növekvése: előbb szár, aztán kalász, aztán a teljes termés a kalászban, az ízes gyümölcsű szőlőtő — ilyen és hasonló egyszerű, figyelembe sem vett jelenségeket tart a legalkalmasabbnak, hogy a Legna­gyobb, az Örök jelképei legyenek. Ezzel az emberiséget újból megtanította a ter­mészet tiszteletére és a természet örömé­re, mindennapi, jelentéktelen megnyilvá­nulásaiban is; fölébresztette a keresztény természetérzéket, ezer apró örömforrást nyitott meg, és mérhetetlenül gazdagítot­ta a napi élet örömeit. Itt is megmutatko­zik, amit Szent Pál mond: Krisztus nem az élet tagadója, benne nincsen Nem vagy Igen és Nem, csak Igen (2Kor 1,19): ő a legmagasabb életigenlés. Az Úrnak tanítványaival folyta­tott élete vidám volt és örömökben gaz- IV. századi dombormű dag. Jellemző már az is, hogy első kirán­dulása velük lakodalomba vezet, és első csodáját ott viszi végbe. Bizonyára nem ellensége tehát az örömnek, inkább olyasvalaki, akihez bizalommal fordulhatnak, amikor az öröm bora kifogyott. És ő az, aki a pusztán természetes öröm vize he­lyett az egész lényünket átható magasabb öröm borát adja. A Szűzanya örömet közvetítő tevékenysége is megmutatkozik már itt. És nem hasonlítja-e maga Krisz­tus már a tanítványokkal való együttlétet menyegzőhöz, mikor megvédi őket a fa­rizeusok szemrehányásai ellen: „Vajon szomorkodhatik-e a lakodalmas nép, míg velük van a vőlegény?” (Mt 9,15). Milyen csodálatos lehetett ujjongása, amikor a tanítványok visszatérése u- tán az első missziós útról „kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélek- ben” ezzel a himnusszal: „Dicsérlek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted eze­ket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked" (Lk 10,21). Utána odafordul a tanítványokhoz: „Boldog a szem, amely láthatja, amit ti láttok.” Talán akkor hatotta át először lelkűk mélyéig a tanítványokat hivatásuk örvendező tudata. A táborhegyi óra boldog­sága persze csak a három kiválasztottnak jutott osztályrészül, és hamar vége lett, bármennyire igyekezett volna Péter állandósítani. De úgy átjárta lelkűket, hogy még az öreg Péter is emlegeti (1 Pét 1,16—18). És a tanítványok mind osztoztak Uruk örömében.

Next

/
Thumbnails
Contents