A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-11-01 / 11. szám

521

B. Schellenberger

KRISZTUS JÁTÉKSZABÁLYA

Isten a világot játéktérnek alkotta. Hogy teremtményei előtte játsszanak. Azonban a világból hamarosan erő támadt fel. Olyan erő, amely önmagát akarta kibontakoztatni. Úgy érezte, elég erős, hogy önmagáért, önmaga állítson fel játékszabályokat.

Valami sötét játéka ez a gonosznak — erejét alig ismerjük —, amely a világ szépséges játékát tönkretette. Egy bizonyos. Menthetetlenül tönkrement ennek a világnak a játéka.

Aztán jött Krisztus. Egyetlen és utolsó cselekedettel — ami minden volt, csak nem játék — megmentette a veszni induló emberiséget. Az élet új dimenzióit építette fel, és megmentett minket a haláltól. És megmentette az elveszettnek látszó játékot. Utat nyitott. Ez Krisztus követése. És hozzá az út minket is a halálon át vezet.

Nem nézi reálisan az életet, aki azt gondolja: minden további nélkül lehet úgy élni, mintha a játéktér nem dőlt volna romba, mintha semmi sem történt volna. Egyszerűen vissza kell csak fordítani a kereket, és lehet úgy élni, mint egykor a paradicsomban. — Visszafelé nem vezet út. Csak előre — a kereszttel és a kereszten át. Ez Jézus játékszabálya.

Jézus más módon játszik, mint az emberek kívánják. A világ fiai fénynyel és pompával veszik körül magukat. Nemcsak a királyok, de a „nemzetek” is dicsőséget keresnek. Hatalomban és fényűzésben szeret a világ élni.

Nem így Krisztus. Erejét a gyengéknek nyilvánítja ki. Tiszteletet a megaláztatásban keres. A kereszt pompájában ünnepel. Hatalma nem földöntúli nagyhatalom, hatalma a szeretet uralma. Kivetkőzött istenségéből anélkül, hogy ezzel önmagát kisebbé tette volna. És bár mindent megbocsát, ez nem gyengeségét, hanem erejét mutatja.

Aki Krisztussal akar játszani, annak fenntartás nélkül el kell fogadnia az ő játékszabályát. Nem könnyű a játék. És veszélyes is lehet.

Saját gondolatainknak, jószándékainknak, reményeinknek nem jut hely. Fájdalmas és teljes önátadást kíván. És földi mérték szerint nem ígér semmiféle sikert. Nem mindig pozitív és alkotó jellegű, de mindig azonosul az igazsággal. Lehet, hogy kezdetben bírálatot és sok megaláztatást von maga után. Még az is lehet, hogy nem teremt harmóniát önmagunkkal és a világgal. Az is, hogy az ellentmondás saját környezetünkkel nem hogy segítő, inkább bosszantó légkört teremt. Mert a világ fiai, akik a teljesítményre és a gyönyörre építenek fel mindent, nagyon népszerűtlenül fogadják azt a játékszabályt, amely a keresztre és a feltámadásra épül. Hiszen ők éppen a halált és a fájdalmat minden erővel ki akarják zárni az életükből, vagy legalábbis a gondolatvilágukból. Pedig ez az egyetlen lehetőség, hogy az ember megszabaduljon illúzióitól, hogy szembenézzen önmaga és a társadalom is a tiszta igazsággal. Kétségtelen, hogy itt elkerülhetetlen az összeütközés.