A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-11-01 / 11. szám

ható jel, amely kegyelmet közvetít. Ezért a mai teológusok „ősszentségnek” nevezik az egyházat: a hét szentség ennek az egyetlen alapszentségnek a kivirágzása.

Az egyház szentségei:

— jelek, amelyek révén Jézus Krisztus Lelke által folytatja az üdvösség csodálatos művét az emberek között, tehát az üdvözítő Istennel való találkozás jelei;

— az egyház, Isten népe közössége hitének megnyilvánulásai: e szentségek révén a közösség megvallja hitét az üdvözítő Istenben és az Üdvözítőben;

— szimbolikus (jelképes) események, amelyek által az emberek „megszentelődnek”: beépülnek a megváltottak közösségébe. Isten barátaivá válnak, hogy egymással és Istennel megéljék a szeretet- közösséget;

— mintegy „előjelei” annak a tökéletes közösségnek, amelyet Jézus az „Isten országával” jelölt, és amely az egyházban megvalósulóban van, bár nem azonos vele.

□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□

Már régen abbahagytam a kártyaküldözgetést. Százötvenről leereszkedtem huszonötre, onnan tizenötre. S ha kapok vagy háromszázat, törhetem a fejemet, hogy kik is ezek a jó lelkek, akik gondolnak rám, de teljes nevüket nem adják a laphoz, csak keresztnevükön szólnak hozzám. A postabélyegre vert pecsétre vagyok utalva, hogy tudjam, honnan jött a kártya: külföldi-e, amerikai-e, s ha az utóbbi, melyik vidékről indult.

Nagy a társaság, elég babrálnivaló van vele.

Aztán fejemhez kapok, hogy átfutom a telefonos könyvemet. Ide is kellett volna írni, oda is. Kapom hát a telefont, és fölhívom még Magyarországot is, de Hongkongot és Kanadát is nagy gyorsan, hogy üdvözlőkártya helyett legalább a hangom jelentkezzen. Bízom, hogy három perc elég egy-egy telefonhoz, mert ha több a perc, az ára meglapítja a zsebemet.

Ezután a helyi telefonok következnek. Itt már beszélhet, akit hívok, any- nyit, amennyi neki tetszik. Megtudom, hogy egy év alatt mennyi minden történt kivel-kivel. S történt is mennyi! Mert míg élünk, addig mindig jön baj, öröm, ö- röm, baj keverve. Másnak unalmas lenne, magunknak megrázó, érdekes, felülmúlhatatlan élmény, akár jó, akár rossz.

A köteles „partikon” már átestem, szinte már ki is hevertem. Megcsodáltam az asztalokra halmozott tucatnyi üveget a pezsgőtől és borféléktől az erős pálinkáig — de hát nem élek velük. Eszegettem is a gyomrot nehezítő nehéz ételekből, de vigyázva, mert a gyomromra még szükségem lesz, míg élek. A tár