A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-11-01 / 11. szám
December 7 - ADVENT 2. VASÁRNAPJA KAROLJÁTOK FEL EGYMÁST, AMINT KRISZTUS IS FELKAROLT BENNETEKET! 493 A szentmise olvasmányai: Iz 11,1-10; Róm 15,4-9; Mt 3,1-12. Az első olvasmány költői képekben vetíti elénk az igazi vallásos vezér, a Messiás személyét. Nem politikai ambíció, hanem az Úr Lelke serkenti arra, hogy az ellenfeleket kibékítse, minden viszályt kiküszöböljön, és helyreállítsa az eredeti békét és rendet. Mindez akkor valósul majd meg, ha a föld tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy a vizek betöltik a tengert. Ezt az idillikus képet láthatjuk a karácsonyi lapokon, ahol a bárány meg a farkas egymás mellett fekszenek. Ugyanakkor tapasztalatból tudjuk, hogy nem ilyen békés a helyzet az állatok meg az emberek között. Ennek a ténynek a megállapítása nem elég ok arra, hogy visszavonuljunk , és így még nagyobb teret engedjünk a békétlenségnek és a gyűlöletnek. Ne csüggedjünk — figyelmeztet Szent Pál a második olvasmányban —, hanem tanuljunk az írásokból, az írásokban elénk állított példákból. Ennek konkrét esetét említi az evangélium. Ábrahám, amikor minden emberi számítás szerint reménytelen volt, hogy fia legyen, nem veszítette el bizalmát Istenben, és amit Isten ígért, beteljesült. Ábrahámnak az ígéretek szerint fia született. De minden írás és annak minden eseménye Jézus Krisztusra utal, aki az Isten irgalmának és hűségének személyes megtestesítője. Ö felkarolt bennünket, és Isten gyermekeivé tett halála és feltámadása által. Az Ö életében nem szerepelt a gyűlölet és békétlenség. Ö senkit sem gyűlölt, hanem mindenkit embertestvérnek fogadott. Ebben az új helyzetünkben, mivel Isten gyermekei vagyunk, sohasem szabad föladnunk a reményt. Minden sikertelenség ellenére újra meg újra békeszerzőknek kell lennünk. Nemcsak szemlélnünk kell az első olvasmányban elénk tárt ideális képet, és sopánkodnunk, hogy sajnos, ez nem valósult meg, hanem cselekednünk kell, élen kell járnunk a megbocsátásban, egymás türelmes elviselésében és segítésében. Ha mindenki a saját kis területén gyakorolja ezeket az erényeket, a „sok kicsi sokra megy" elv alapján egyre nagyobb körben szebbé, békésebbé, vagy legalábbis elviselhetőbbé tesszük a világot.
