A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-11-01 / 11. szám
492 Szent Pál a Római levélben egészen gyakorlati programot ad. Vessük le a sötétség tetteit — egyszóval az önzést —, és oltsuk magunkra a világosság fegyvereit. Milyen fegyverekre gondol Szent Pál? Azokra, amelyek Jézust jellemezték; amit röviden így fejezhetünk ki: „Másokért, vagyis értünk, embertársaiért élt." Nincs annál kellemetlenebb és bénítóbb érzés, mint a fölöslegesség és haszontalanság érzése. Nincs értelme az életemnek, senki se gondol rám, senki se szeret. Egyetlen orvossága, ha megfordítjuk a kérdést: És te szeretsz valakit? Hajlandó vagy másokért élni, mások javát keresni, másoknak előnyt adni? Próbáld meg ezt a receptet, és meglátod, hogy akikkel jót teszel, örülni fognak, és saját életed is célt és értelmet kap. Öltsétek tehát magatokra Jézus Krisztust, éljetek másokért! Az evangélium elrettentő példaként említi Noé kortársait, akik nem használták ki a kedvező pillanatot a megtérésre. Túlságosan magabiztosak lettek. Ha eddig nem nyúlt bele az életünkbe az Isten, és nem zavart bennünket, akkor ezután se fog. Tehát minden marad a régi. Ne kövessétek ezt a magatartást — figyelmeztet az evangélium. Inkább éljetek úgy, hogy mindenkor készen vagytok a házigazda fogadására. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan rettegünk, félve a megjelenésétől, hanem azt, hogy becsületesen élünk, és nyugodt lelkiismerettel várjuk az Úr jövetelét. Ha jól emlékszem, Gonzaga Szent Alajosról említették, hogy társasjáték közben valaki megkérdezte tőle: Mit tennél, ha tudnád, hogy a következő órában meghalsz? Játszanék tovább - volt a válasza. Éljünk tehát úgy, mint a Mesterünk: másokért. Advent bűnbánati idő, amikor több jámborsági gyakorlatot végzünk, megtagadjuk magunkat, jócselekedeteket gyakorolunk. Tagadjuk meg magunkat úgy, hogy fékezzük önzésünket, és a mások javát, a mások örömét keressük. így nemcsak másoknak okozunk örömet, hanem a saját életünknek is értelmet adunk; ezzel éberen a Mesterünk mintájára formáljuk életünket, készülve születésének örömteli ünneplésére, és bizalommal gondolva arra a napra, amikor majd eljön dicsőségében, és végleg befogad országába. Babos István Azon csodálkozol, mint valami furcsa dolgon, hogy hosszú utat tettél már meg, és sokszor változtattad az útirányt, anélkül, hogy ez eltüntette volna szíved súlyos szomorúságát? Lelket kell cserélni, nem éghajlatot! (Seneca)
