A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-10-01 / 10. szám

455

megpróbálni Krisztusért! Mindent remélni Krisztusért!” (Teilhard de Chardin, Az isteni miliő végén).

.. Ámen.”

Az Ámennel igent mondunk az egész Hitvallásra. A héber eredetű szó ezt jelenti: „úgy van”, „úgy legyen”, röviden: IGEN.

Az Ámennel elfogadjuk Istent mint életünk forrását és végcélját, boldogságát. Elfogadjuk Jézus Krisztust mint Tanítónkat és Üdvözítőnket, akitől megkaptuk a Szentlélek ajándékát. Nemcsak azt mondjuk, „úgy van”, hanem ezt is: „úgy legyen”! Vagyis kifejezzük készségünket, hogy a Lélek vezetésével az egyházban dolgozunk azért, hogy szenteltessék meg az Atya neve, minden akarata szerint történjék, és eljöjjön az Ö Országa. Teljes szívünkkel és lelkűnkkel azon fáradozunk, hogy mint Krisztus hívei építsük a jobb világot minden jóakaratú emberrel együtt.

HISZEK . . . ÁMEN. A Hitvallás utolsó szava megerősíti az elsőt: „Hiszek”, Hiszünk, és hitünk szerint akarunk élni. „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne. Szeretet az Isten: Aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne (. . .) Szeressünk tehát, mert Isten előbb szeretett minket!” (ÍJn 4,16.19)

irkkkkk k-k kkk kirickitie-kirir-kirirkk kkkirir krk

szik rajta, bármelyik oldalról nézi az ember. Egyik ágon két varjú ül, mint két testvér vagy házaspár.

Galambok is keringőznek. A pajta tetejére lehuppannak. Tekergetik a fejüket, óvatosan nézelődnek.

Itt mindenki éhes, az látszik a madár gyülekezeten. Enne mind, ha volna mit.

Vigiliáznak, azaz reményből élnek, hogy majd eljön az, akit várnak. Étel alakjában várják. Ezt mondja a behavazott világ, a hideg tél, a zörgő ágak, és ha az üvegablak mögé nem is haitik be a korgó gyomor, a remegő csőrökön látszik, hogy enni kellene.

Mit tegyen ilyenkor az ember?

Szedem össze, ami maradék csak van a háznál. Kenyeret, fölvágottat, találok madáreledel-keveréket is: eszembe jut, hogy ilyen alkalomra tettem félre a kamra legmagasabb polcán.

Söprűt ragadok, és tisztogatom a havat az útból. Már sárgásbarna sziget a fehér hólepel közepén a föld, s ezt nevezem ki megvetett asztalnak. Odahordom az ennivalót, és hátralépek figyelni, hogy mi lesz. Hát az lett, hogy egyre