A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-01 / 10. szám
441 Nagy Ferenc VA9ARMAPI GOMDOLATOI^ Október 19 - ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP „NEM SZABAD BELEFÁRADNI” A szentmise olvasmányai: Kiv 17,8-13; 2Tim 3,14-4,2; Lk 18,1-8. Az Úr Jézus néha meglepő, szinte megbotránkoztató hasonlatokkal beszél a mennyei Atyáról. Nyilván olyannak éli mega vele való kapcsolatát, amilyennek elmondja. És a mennyei Atya olyan, amilyennek Jézus megéli. Választottjai szeretnék, ha Isten hamarosan eljönne, és megoldaná szorongató problémáikat. Ez vonatkozik főképpen az ő végső eljövetelére, a parúziára, minden problémánk végleges és gyökeres megoldására; nagyon szorongat bennünket a történelem kínos bizonytalansága. Vonatkozik minden kisebb részletproblémánkra is; jobb lenne, ha Isten minél hamarabb jönne, és azokból kiemelne minket. ,,Es ő megvárakoztatja őket!” Nem jön! Milyen csüggesztő feladat ilyen helyzetben az ima, az imában való kitartás! Jézus a bíró meg az özvegy hasonlatával világítja meg a helyzetet. A bíró istentelen is, embertelen is; csak busás megvesztegetés fejében hajlandó a peres ügyekkel foglalkozni és ,,igazságot” szolgáltatni; valójában tehát saját önző érdekein kívül semmi más nem érdekli. Holmi özvegyekkel, akiknek nincs miből dugni a panaszuk előterjesztéséhez, nem áll szóba; újra meg újra elzavarja. De ebben a konok özvegyben emberére talál; egyszer abba kell hagynia az ellenszegülést; igazságot kell szolgáltatnia neki, amikor rádöbben a lehetőségre, hogy a zaklatásnak nem lesz vége, és az özvegy a végén még beveri a fejét. — ,,Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró! Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot válasz tot fainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá?” Várakoztat, s ezzel mintha érdektelennek, embertelennek tűnne, mintha a bíróhoz hasonlítana. Hasonlít is, mondja Jézus. Még ebben az istentelen és embertelen bíróban is van egy szikrányi jóság és emberség; végül is enged a kérésnek, és megteszi a jót. Mennyivel inkább, minden pillanatnyi látszat ellenére, meghallgatja híveit az Isten! Hiszen ő nem gonosz és önző, hanem Isten, vagyis csupa jóság! Persze titokzatos, nem emberi alkatú jóság. Az elbeszélés másik szereplője nem kevésbé fontos. Ez egy özvegy. Vagyis szegény, kiszolgáltatott, eszközökkel nem rendelkező
