A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-09-01 / 9. szám

407

Szent Pál másutt ezt írja: „A mi hazánk a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is: az Ur Jézus Krisztust. Ö azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez” (Fii 3,20-21). A test feltámadásába vetett hit magában foglalja azt is, hogy testünk „szent”: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok?. . . Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (lKor 6,19-20).

A testi feltámadásba vetett hit alapján a keresztények különös tisztelettel veszik körül elhunyt szeretteik holttestét és sírját. November 2-án, halottak napján (Mindenszentek ünnepe után) különösen megéljük a „szentek közösségét”. Imádkozunk szeretteinkért, a szentek közbenjárását kéijük. A szentmisében mindennap megemlékezünk az elhunytakról. A gyászmisében pedig így valljuk meg hitünket: Krisztusban „fölragyogott nékünk a boldog föltámadás reménye, és így, ha meg is szomorít a halál kényszere, az ígért örök élet megvigasztal minket. Mert híveid élete, Urunk, megváltozik, de meg nem szűnik, és amikor halandó testünk enyészetnek indul, lelkünket a mennyben örök otthon várja”. ♦

Falum templomtornyát, ahogy a karcsú hegyén kereszt uralkodik, és szelíd galambok szálljak körül, a jezsuita rend noviciátusában kapott kis feszületet, amit az első reverenda és rózsafüzér mellé kaptunk, a harmincnapos lelkigyakorlat harmadik hetének szenvedő Krisztus-arcát, a már az ablakrámánkon is ott lebegő keresztformát. S a keresztet ott Kínában, ahogy Horváth Sándor misszionárius atya után cipeltem, ahogy ő is cipelte a magáét, s a sárba ragadt kerékpáromat, és az jutott eszembe, hogy furcsa vagy nem: a keresztnek kerékpár alakja is lehet.

Aztán látom ott Kanadában a dél-ontariói vidéken a Szent László templom homlokzatán Krisztus békéjének a jegyét, a Pax Christi-t vastag acélból metszve, s a tornyon a keresztet, ahogy vigyázza hívő népét, akik a dohányvidéken szorgoskodnak, s azokat is, akik a temető embernagyságú feszületének árnyékában kis fa- és kőkeresztek alatt már megpihentek.

A kereszt arcai sokasodnak. Nézem őket, hallom a történetüket.

Kinézek a téli fákra: íme, az ágak is szinte kereszt alakúak.

S íme, csoda történik nemsokára, a száraz fakereszteket, a fájdalom jeleit ellepi majd tavasszal a remény zöld levélrengetege, és fehér, piros virágok nyílnak. Hordjuk magunkban a kereszt jelét is, de a föltámadás reményét is. Hiszen a keresztre vert föltámadott közöttünk él és mibennünk.

Őrködj felettünk, vigyázz ránk, bárhol is vagyunk, nagydorogi feszület! ♦