A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-09-01 / 9. szám
406 támadunk hogy mindörökre vele legyünk a dicsőségben. Sőt, Szent Pál azt is tanítja (Róm 8,19—24), hogy az egész teremtés (az anyagi világ is) valamiképpen átalakul, és követi a választottakat a dicsőségben. Pál apostol szerint Krisztus feltámadása a biztosítéka a mi feltámadásunknak is. A korintusiaknak írva mint biztos tényt állítja Krisztus feltámadását; ebből bizonyítja azt, hogy mi is feltámadunk. ,,Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus föltámadt halottaiból, hogyan állíthatják néhányan közületek, hogy nincs föltámadás. . . Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél. Ám Krisztus föltámadt halottaiból, mint a holtak zsengéje. Egy ember által jött a halál, egy ember által jön a holtak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre kelnek. Mindenki, amikor sorra kerül: az első Krisztus, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak, amikor eljön. Azután következik a vég, amikor átadja az uralmat Istennek, az Atyának. . .” (lKor 15,12-25). Szent Pál ezután leírja a feltámadt test tulajdonságait is. Az elvetett maghoz hasonlítja a testi feltámadást. Isten teremtő ereje folytán az ember is (testében-lelké- ben) halhatatlan életre születik újjá. Persze, pontosan nem tudhatjuk, hogy hogyan történik mindez. De a lényeg az, hogy Krisztussal leszünk a dicsőségben mindörökre. (•*■*•►) Rangos feszületnek láttam. Fekete ébenfája megkopott a sok érintéstől, ide-oda hurcolástól. Ezzel járhattak a papok utolsó kenetre, amikor még olyan világ volt, hogy piros vagy fekete ruhás, fehér karinges ministránsgyerekek rázták a csengőt a pap előtt, aki a szent olajat és KrisztusTestét vitte útravalónak a falu egy haldoklójához. Addig-addig, míg az utolsó ott-tartózkodási napom egyikén, amikor újra látogatásra invitáltak, kibuggyant a számon: — Ha ez a feszület velem jönne, ez talán vissza is hozna mégegyszer. A pap rokon máris kezembe nyomta a Feszületet. 2. Hát ezt nézem most, erre tapad a tekintetem. S erről az aranyozottságá- ban megkopott feszületről képek vetődnek kinyílt lelki szemeim elé. Olyanféleképpen, mint ahogyan besötétítettük gyerekkoromban a konyhaablakot takarókkal, előszedtük az öreg petróleumos „Lanterna magikát'', és egy fehér lepedőre kivetítettük a néhány tucatnyi képet a nagyvilág híres épületeiről — amelyeket később a magam szemével, a maguk valóságában is megláttam. Hát nézem ezeket a lelkem vásznára vetődő képeket. (* * *)
