A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-09-01 / 9. szám
403 Lator László ÁHÍTAT Hűs víz csobog. A templom ragyog a ritka ködben. A barmok inni térnek, s megállnak fényütötten. Remegő, mozdulatlan sajgás lüktet a távol fosztó virágszirom-rajz- mintás káprázatából. Egy lélek nevenincsen sejtelme gyolcsfehéren bolyong, keresi fészkét az óriási égben. Szikár kezek a kékbe fehérjeleket írnak. Szemünk virág, a szívünk világít, mint a csillag. Egyszer egy fiatal lány jött valamelyik Indián kívüli országból a Szeretet Misszionáriusaihoz, hogy velük együtt dolgozzék. Szabályzatunk szerint annak, aki dolgozni jön hozzánk, a megérkezése utáni napon el kell mennie a Haldoklók Házába. Megpróbáltam elmagyarázni ennek a lánynak: „Látta a papot a szentmisén, milyen gyöngéd szeretettel és milyen óvatosan fogta meg az ostyakenyér Krisztusát? Amikor a Haldoklók Házába megy, tegyen ön is ugyanígy; mert szegényeink elgyötört testében ugyanazt a Krisztust fogja megtalálni.” A nővér elment. Három óra múlva olyan mosollyal tért vissza, amelyhez foghatót még sohasem láttam. Ezt mondta: „Anyám, három órán keresztül Krisztus testét érintettem.” Mire megkérdeztem: „Hogyan? Mit csinált?” így válaszolt: „Amikor megérkeztünk, hoztak egy embert, aki beleesett a szennyvízcsatornába, és csak nehezen tudták kimenteni. Telis-tele volt sebekkel, mocsok és férgek borították. Miközben mosdattam, tudtam, hogy Krisztus testét érintem.” T eréz anya
