A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-09-01 / 9. szám
393 szélyt jelző csengő legyen, amely figyelmeztet, hogy óvatosan és okosan értelmezzük az evangéliumi szakaszt. Ámosz szerint az Úr nem nézi jó szemmel a kizsákmányolást, a csalást, a hamis mértéket és az evilági javak túlbecsülését. Az evangéliumban viszont elismeréssel szól az Úr a hűtlen intézőről. Ki ez az Úr, aki az intézőt dicséri? A földbirtokos? Nehéz lenne elképzelni az olyan földbirtokost, aki ilyen egykedvűen nézné javainak elpocsékolását. Ha pedig Jézus maga a példabeszéd Ura, felmerül a kérdés: hogy dicsérheti az igazságot, egyeneslelkűséget és sze- retetet hirdető Jézus egy mihaszna, maga javát kereső személy magatartását? Es ha dicséri, akkor mit dicsér magatartásában? Az evangéliumi hasonlat (parabola) sajátos irodalmi műfaj, amely egyetlenegy pontot hangsúlyoz, és éppen ezért nem szabad túlfeszíteni. Az éles fénysugár a fókuszba helyezett parányi dolgokat megvilágítja, míg a fókuszon kívülieket eltorzítja. így az evangéliumi példában is ezt az egyetlen központi tanítást kell keresnünk, és nem szabad ezen túl és ezen kívül minden mozzanatában sajátos jelentést keresnünk. Mire irányul az Úr figyelme, mit dicsér a hamis intéző magatartásában? Nem a becstelenségét, hanem éberségét és határozottságát dicséri, azt, hogy kihasználva jelenlegi helyzetét gondoskodik jövőjéről. Ezt az éberséget hangsúlyozza Lukács 12. fejezete, amikor arra inti Jézus tanítványait, hogy legyenek készen, mert az Emberfia váratlanul, bármikor megérkezhet. A tanítványnak, az éber intéző példáját követve, ki kell használni adott helyzetét: megbocsát másoknak, hogy neki is megbocsássanak, alamizsnát ad, hogy rajta is megkönyörüljenek, a földi javakkal úgy gazdálkodik, hogy azok égi javakat biztosítsanak neki. A második olvasmány még konkrétabban állítja elénk a tanítvány helyzetét. A világban él, földi hatalmasságok intézik sorsát ezen a földön (a levél írása idején Néró volt a császár); de mindezek mellett meg van győződve arról, hogy Isten áll minden mögött, és Isten any- nyira szereti a teremtett világot, hogy Fiát adta érte, az egyetlen közvetítőt Isten és az emberek között. Ehhez a közvetítőhöz csatlakozik a tanítvány, és imádkozik minden emberért, főleg a népek vezetőiért, kérve az Atyát, hogy úgy irányítsa az emberiség sorsát, hogy mindannyian eljussunk az üdvösségre, a boldogító Isten-látásra. Ebben a világban élve, anyagi gondokkal küszködve, butaság, önzés ellen harcolva, gyűlöletet szeretettel viszonozva az örök javak, az Isten országa felé emeli a tekintetét. A világ fiainak éberségét utánozva örök javakat biztosít magának ebben a világban.
