A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-09-01 / 9. szám
392 Atyám, azzal a dicsőséggel, mely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett! ” (Jn 17,5.) Továbbá: „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Meg is dicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” (Jn 12,28.) Azt a dicsőséget jelezte, amely akkor a kereszten következett be. Hogy pedig Krisztus felmagasztalása is a kereszt, figyeld meg, mit mondott ő maga: „Amikor majd felemeltetem, akkor mindenkit magamhoz vonok.” (Jn 12,32.) Látod tehát, hogy a kereszt Krisztus dicsősége és felmagasztalása. Babos István Szeptember 21 - ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP MIRE TANÍT A HŰTLEN INTÉZŐ PÉLDABESZÉDE? A szentmüe olvasmányai:Ámosz 8,4-7; lTim 2,1-8;Lk 16,1-13. Első benyomásra úgy tűnik, hogy Ámosz és Lukács két malomban őrölnek, és a két szentírási szöveg ellentmond egymásnak. Ámosz fenyegető ítéletet mond a csalók és kizsákmányolok ellen, míg az evangéliumban dicséretet kap a hűtlen intéző. Talán éppen azért helyezték egy vasárnapra a két szöveget, hogy Ámosz fenyegető ítélete ve