A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

38 Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Nincs ugyanis hatalom, csak Istentől. Ahol hatalom van, azt Isten rendelte. Aki tehát szembeszáll a hatalom­mal, Isten rendelésének szegül ellene.” Vannak azonban olyan vélemények is, hogy a pünkösdisták juttatták hatalomra Salvador Allendét - a szavazatok többségével. Venezuelában és Eucadorban az evangéliumi csoportok száma évente 14%-kal nő. A leginkább említésre méltó Venezuelában az ún. Üj Törzsek elneve­zésű, észak-amerikai alapítású szervezet jelenléte. 1985 elején a szervezethez tar­tozó több misszionáriust — mindannyian az Egyesült Államok állampolgárai — kiűztek az országból. Az 1941-es alapítású New Tribes Mission hivatalosan a déli baptista szövetség missziós szervezete a latin-amerikai bennszülöttek számára. Az Uj Törzsek venezuelai jelenlétét kezdettől fogva titokzatos légkör vette körül. 1979-ben az egyik szocialista képviselő javaslatára vizsgálóbizottságot alapítottak abból a célból, hogy megállapítsák a missziós szervezet venezuelai szerepét. Az eredmények nagy visszhangot váltottak ki. A vizsgálatok megállapították, hogy az Új Törzsek szervezet 15 magánrepülőtérrel rendelkezik, a költségeket saját ma­guk fedezik. A bizottság továbbá leleplezte azt is, hogy az indiánok között spanyol nyelven evangelizáló hittérítők ideológiai és politikai nyomást gyakorolnak a la­kosságra, körükben vallási fanatizmust szítanak. 1980-ban a Peruban megrendezett bennszülött világkonferencián nyilvánosságra hozták az Üj Törzsek szervezet tény­kedéseit. A hatóságoktól pedig azt kérték, hogy képviselőiket űzzék ki a latin­amerikai országokból. A kérés alátámasztásául többek között arra az epizódra hi­vatkoztak, amely Eucadorban történt. Néhány „megtért” Aucas indiánt arra használtak fel, hogy győzzék meg társaikat: vonuljanak el békésen arról a terület­ről, amelyen a törzs él. A térségben azon nyomban multinacionális olajkitermelő vállalat létesült. Az ellenálló Aucas indiánok meggyőzésére minden eszközt latba vetettek. (Pl. a már „megtértek” a dzsungel felett köröző repülőgépekről hang­szórón szólították fel társaikat lakóhelyük elhagyására.) A 30 GIORNI cikkírója ezután bemutatja a szekták teijedését a közép-amerikai országokban is. A természettudományos kuta­tás legerősebb és legnemesebb indítéka a vallás kozmikus élménye. A legmé­lyebb és legfenségesebb érzés, amire csak képesek vagyunk, a misztikum megsejtése. Kizárólag ebbőlsarjadaz iga­zi tudomány. Akinek ez az érzés idegen, aki nem tud csodálkozni és hódolattal vesztesnek lenni, az szellemileg már ha­lott. Annak tudata, hogy a kifürkész­hetetlen valóban létezik, és hogy az mint legmélyebb igazság és legragyo­góbb szépség jelentkezik, melyről ne­künk csak tompa sejtéseink lehetnek, ez a tudat és ez a sejtés a lényege min­den igazi vallásosságnak. Az én vallá­sosságom egy magasabb természetű, végtelen szellemi lény alázatos imádá- sában áll, aki parányi részletekben köz­li magát velünk, hogy így fölfoghassuk gyenge és elégtelen képességeinkkel. Ez a mélységes érzelmi meggyőződés arról, hogy létezik egy magasabb gon­dolkodó, aki a kifürkészhetetlen világ­mindenségben közli magát, ez az én istenélményem alapja. A Einstein

Next

/
Thumbnails
Contents