A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
33 nek összeomlását, és mindig a barátomnak érzem, és magam is barátja maradok. A válasz nem késett. Megköszönte, hogy nem ítélem el, és levelét így zárta: — Az Isten őrizzen meg attól, amin nekem át kellett mennem... A háború után újra elmentem hozzájuk. Deák nénivel a kerti úton találkoztam. Mennem kell, az uram a kórházban haldoklik. .. ha akar velem beszélni, kísérjen be a városba a villamoson ... — Fájdalom, rettegés, kilátástalanság, mintha csak egy földig bombázott épület romjait láttam volna. — Feri? — kérdeztem félénken, hiszen mindenki ilyen szorongással kérdezett barátai, ismerősei felől. — Bevitték katonának ... az orosz fronton elesett... a hóvihar után találták meg egy egészen más alakulat visszavonuló katonái. .. — Pajtásom, pajtásom, kenyeres pajtásom ... Az Úr adjon neked örök nyugodalmat! Tested valahol Úkrajna mezőin porlad, és rád talán már csak én gondolok. Vajda Tibor AZ ELSŐ JEZSUITA PAPUNK A taiwani magyar jezsuita misszióból Jóskát felszentelték. Apja buzgó keresztény volt. Egy olyan kereszténységből származott, amelynek legtöbb kereszténye nemigen volt buzgó. Amikor húszegynéhány évvel ezelőtt odakerültem plébánosnak, észrevettem, hogy a kereszténység csak férfiakból,gyerekekből és néhány fiatal lányból állt. Nem volt egyetlen keresztény asszony sem. Hozzákezdtem az imához, imádkoztatáshoz (rendesen a karmelita nővérekhez fordulok imáért).Hosz- szú imahadjárat, rábeszélés és munka után sikerült megkeresztelnem két asszonyt. (így a falunak lett két teljes egészében keresztény családja.) Az egyik asszony Jóska édesanyja volt. A szülőkkel nagy nehezen sikerült elérnem, hogy a sziget fővárosában levő jónevű jezsuita középiskolába P. Yin, Jóska, P. Hab
