A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-06-01 / 6. szám

277 Kovács Katalin JÁNOSBOGÁRKA Jánosbogárka csillog, jánosbogárka villog . . . vígan húzta a ci­gány a talp alá valót az egyik kis pécsi vendéglőben. Margitka és Já­nos volt az est fénypontja az esküvői vacsorán. Ők is csillogtak és vil­logtak és pirultak, és alig várták, hogy vége legyen már az estének. Nem szerették az ünneplést, csak a család kedvéért egyeztek bele eb­be a közös nagy vacsorába. Ha tőlük függ, megszöktek volna mindjárt az esküvő után; réges-régen ott lennének már a Balaton parti nyaraló­ban. Türelmük arányosan fogyott a cukormázas tortával. A menyasz- szonytánc után végre sikerült kiszakítani magukat az ölelő karokból, és máris vitte őket a vonat sebesen. . . sebesebben a gondolataiknál egy új életbe, egy szent harcba a családért. Az első huszonöt év még tele volt egymás iránt szeretettel, gyen­géd féltéssel. Az ezüstlakodalmukat is megtartották ugyanabban a kis pécsi vendéglőben. A cigány elérzékenyedve húzta:Melletted nincse­nek hétköznapok. . . Hat majdnem felnőtt gyerek nézett utánuk büsz­kén, amikor kézenfogva kisurrantak a teremből. Ők még nem sejtet­ték, hogy a család egén villámmal telített felhők tornyosodnak. Mar­gitka tudott már a János karján levő daganatról, de reménykedett, hogy szétoszlik, semmivé válik az egyik reggelre. Sajnos, ez csak a mesében történik meg, nem a valóságban. Jánosnak be kellett feküd­ni kórházi kivizsgálásra, és két hét múlva az utolsó szál reményt is el­szakította az orvosi végzés. Hodgkins-kór. Sugár- és gyógykezelés kö­vetkezett. Az egész család kétségbeesve ostromolta az eget János gyó­gyulásáért. Szinte úgy harcolták ki a gyerekek hegyet elmozdító hit­tel apjuknak az életet. Egy hosszú, nehéz év után János kezdett jobban lenni. Az arca kitelt, és az étvágya visszajött a munkakedvvel együtt. Csak a lelke nem gyógyult. A magába fojtott reménytelenség és félelem között őrölte napjait. Az ital hozott csak némi feledést, és ezt tudva egyre sűrűbben nyúlt utána. Hamarosan eltompult aggyal, bambán bámult esténként a whiskys pohárba. Az alkohollal járó átok útitársként sze­gődött melléje. János kedélyemberré vált, kibírhatatlanul gyötörte a családot. A gyerekek egyenként szöktek el hazulról. Már csak Mar­gitka áll kétségbeesetten és összetörve a férje mellett. Hova lett a szép életük? A meghitt kis családi fészek? Az alkohol belefolyt házassá­gukba, szétmarta a szeretetet, a megértést és a családi békét. Mintha a pokol vett volna erőt rajtuk.

Next

/
Thumbnails
Contents