A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-06-01 / 6. szám

261 FI ATA LÓKNAK Szabó Ferenc „HISZEM ... AZ EGY, KATOLIKUS, KERESZTÉNY ANYASZENTEGYHÁZAT” Az Egyház Legrövidebben ezt mondhatnánk: az egyház Krisztus híveinek közössége .Ez helyes, de ezzel még mindent nem mondtunk meg az Egyházról. Ezért jobban meg kell világítanunk az egyház titkának kü­lönböző szempontjait. Az „ekklészia” (görögül) gyülekezetei jelent, (összehívás, illet­ve összehívottak közössége.) A latin és germán nyelvekben az egyház és a templom ugyanazt jelenti (ecclesia, Kirche, church). A Szentírás alapján több képet alkalmaz a Zsinat is az egyházra, hogy misztériu­mát minél teljesebben megvilágítsa: akol, termőföld, építmény-temp­Cser László HIÁNYOZNÁL Amikor Frank Capra, a neves filmrendező a „Csodálatos az élet" című filmjét pergette, a film első változatában a főszereplő fér­fi volt. Az újabb forgatásban a téma és a körülmények ugyanazok, de a főszereplő asszony. Arról szól a film, hogy a főhős — akár a férfi, akár az asszony — életének terhe alatt már-már összeomlik, és öngyilkosságra gondol. Ki is megy a vízparti mólóra, hogy a hullámok közé vesse magát. Ám megjelenik egy asszonyalak, akiről kiderül, hogy a védő­angyala, s elvezeti, vissza az életbe. Abba az életbe, ami lett volna, de nélküle. Megmutatja, hogyan kallódott volna el az apja, hogyan dőlt volna romokba a családi ház, ha ő nem született volna. Hogyan esett volna szét a baráti kör, jutott volna bajba ez és ez amiatt, hogy ő nem született a világra. Az egész város nyomorult, elhagyatott, leverő lát­ványt mutatott, mert ő nem született oda. Ám odaszületett. Szülei, testvérei, baráti köre, házuk környé­ke, az egész város másképpen él, mert ő megszületett, ott gyerekeske-

Next

/
Thumbnails
Contents