A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-05-01 / 5. szám

209

Fűzér Julián

A MAGYAR FERENCESEK AMERIKAI TÖRTÉNETÉRŐL

Ennek a kis írásnak a címe jelzi, hogy nem annyira évszámokat, neveket, eseményeket halmozok össze, hanem inkább eltűnődöm azon, amit közönségesen a magyar ferencesek amerikai történetének hívunk. Aki történelemmel foglalkozik, akármilyen kis közösség vagy egyszerű emberek történetét figyeli is, rádöbben, hogy az nem emberek tervezéséből és előrelátásából, hanem a Bölcsesség erejéből és kedvességéből van. A Bölcsesség rendezi, irányítja, mozgatja a történelmet — erősen, de kedvesen. A Bölcsesség ereje és kedvessége rejtélyessé teszi a történelmet. Rejtélyes az múltjában, aggódással teli jelenében, és bizonytalan jövőjében.

Ha volt is küldetés és emberi igyekezet, a magyar ferencesek amerikai történelme nem tervszerűségből vette kezdetét. A magyar emigránsok szeretetéből kezdődött. Romantika volt elindulásában, és valójában az is maradt elejétől egészen a mai napig. Két fiatal pap, Péri Bonaventura és Kalmár Özséb, volt a kezdet. Tehetséges és buzgó volt mind a kettő. Mindkettő fölötte volt az átlagnak. Teológiai tanulmányaikat Németországban végezték, és zsengéi voltak a magyar- országi rendi reformnak. A nagy világégés, az első világháború megindulásakor szentelték őket. Abból a nagy vajúdásból jöttek, amelyben a rend volt Magyarországon a század kezdetén, és amelybe a haza került az első világháború után.

Az egyházi dolgokkal ismerősök tudják, hogy a jozefinizmus erőszak volt az egyházon. Míg egyes szerzetesrendeket, mint pl. a pálosokat, kíméletlenül elpusztított, a ferenceseket önmagukból teljesen kiforgatta. Elveszett a szent szegénység, az evangéliumi egyszerűség, az apostoli élet, a néppel való bensőséges kapcsolat és az a „szent elégedetlenség”, mely a rendben mindig a nagyobb tökéletesség kovásza volt. A jozefinizmus óta „fekete barátok” éltek Magyarországon. A reform késett egészen a jelen század elejéig, és amikor bevezették, nagy volt az ára. Alig voltak rendtagok, és mindent elölről kellett kezdeni.

Míg a rend a reform lelki megpróbáltatásait szenvedte, a vesztes háború után a haza anyagi nyomorban és lelki megrendülésben vergődött. Aki csak tehette, menekült a reménytelenségből. Különösen az elszakított területekről ezrével emigráltak Amerikába a magyarok. Az egyház igyekezett a szomorú vándorokat útjaikon elkísérni. A magyar ferenceseket is kérték, hogy adjanak papokat Amerikába.

Részben azért, mert mások nemigen voltak, és részben azért, mert nagy reményekre jogosítottak, és úgy akarták, hogy az amerikai tapasztalattal gazdagodjanak, az elöljárók úgy döntöttek, hogy Péri Bonaventura és Kalmár Özséb jöjjenek Amerikába, és legalább egy időre gondozzák a kivándoroltakat. 1922 őszén kötöttek ki New Yorkban, és azonnal missziózni kezdtek. A Bölcsesség kedvesen, de erősen kezdte rendezni a dolgokat. A két fiatal ferences misszionáriusból rövidesen magyar plébános lett az emigrációs plébánosság minden örömé-