A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-04-01 / 4. szám
190 térően), sőt csak nemrégiben kaptak az egyház közösségében polgárjogot. 1984-ben az ország minden hetedik lelkipásztori állomása, ösz- szesen 367 nem volt betöltve, minden működő papra átlagban közel 3000 hívő gondozása volt bízva, de ezen papok közül majdnem minden második elérte 60. életévét. Ezen helyzet miatt a kísérletezéseket már csak az egyház élő testén lehet elvégezni. Az egységes szolgálati szabályzat, melyet a főpásztorok a lelkipásztori munkába álló világiak kezébe adnak, csak jogi előírások, nem helyettesíthetik a tapasztalatot. A főpásztorok, ki-ki a maga egyházmegyéje területén, elsősorban a maguk belátása és egyházkormányzói horizontjuk szerint lesznek kénytelenek beállítani a rendelkezésükre álló világiakat. A világi személyek lelkipásztori munkáját illetően kialakult hagyományokkal csak a protestáns egyházak rendelkeznek. Tapasztalataik a katolikus egyházban ugyan közvetlenül nem alkalmazhatók, de a világi személyek hivatalos bevonása az egyházi közösség gondozásába erősítheti egymás megértését a nagymúltú történelmi egyházakban, és egyengetheti az utat a katolikus és protestáns egyházak kapcsolatában, a kívánatos, de jelenleg alig létező ökumenikus mozgalomhoz. Új női szerzetesközösség Magyarországon, mint ismeretes, 1950-ben megvonták a szerzetesrendek nagy részétől a működési engedélyt azzal a megokolással, hogy az egyházi vezetőséget erősítik az új társadalmi renddel szembeni ellenállásban, és a jövőben különben sem lesz rájuk szükség, mivel eddigi feladataikat az állam fogja ellátni. Csak négy rend tagjai folytathatták működésüket az egyházi középiskolák fenntartására. Ezt a korlátozást nem csökkentette a Szentszék és a magyar állam között 1964-ben megkötött részleges megegyezés sem. A Szentszék az azóta évenkét két alkalommal rendszeresített tárgyalásokon állandóan megújította kérését a szerzetesek működési engedélyének bővítésére. 1982-ben II. János Pál pápa a magyar püspökök ad limina látogatásakor a valamennyi püspökhöz intézett közös beszédében kifejezte reményét, hogy „ma is mindazok, akik hazátokban érzik az Úr hívását, hogy neki szenteljék magukat a szerzetesi életben, beleértve a szemlélődő szerzetesi életformát is, követhessék hivatásukat Isten népe építésére és a polgári közösség szolgálatára”. E római látogatásáról írt kommentárjában Cserháti József pécsi püspök megjegyezte, hogy „az egyház és az állam közötti tárgyalások rendjén a nem működő szerzetesrendek és új, modernebb, szociális vagy más világi
