A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-04-01 / 4. szám
191 funkciókat is vállaló szerzetesi együttélések kérdései változatlanul szerepelnek”. E tárgyalások eredményeképpen Miklós Imre államtitkár 1985 márciusában kijelentette: „Figyelembe véve a katolikus egyház mind társadalmi, mind egyházpolitikai szempontból jelentős szociális tevékenységét, hozzájárultunk egy új betegápoló női szerzetesrend felállításához, melynek tagjai a katolikus egyház kezelésében, fenntartásában lévő szociális öregotthonokban és egészségügyi gyermekotthonokban fognak tevékenykedni.” A jelenleg folyó tárgyalások elsősorban a következő témákról folynak: 1. A létesülő női szerzetesközösség legyen új, püspöki jogú magyar alapítás, és ne tartozzon egy régi, működési engedélyét vesztett vagy külföldi központtal bíró intézményhez. 2. Nem történt még döntés a közösség egyházjogi formájáról, mert annak a feladatokhoz, célokhoz kell alkalmazkodnia. Egyaránt szóba jött az együttlakásra kötelezett fogadalmas „szerzetesrend”, az „apostoli közösség” és a „világi intézmény” formája. 3. A munkaterület, melynek ellátására az új közösség tagjait az egyház hívja: az egyházi öregotthonok, szociális intézmények, a lelkigyakorlatos ház, de pasztorációs kisegítés is, vagyis az egyháznak minden téren való segítése. 4. Az új közösség elsősorban az Isten hívását követni akaró fiatalok közül remél hivatásokat. Ez biztosítaná a tagság létszámának fokozatos fejlődését. De remélhető az is, hogy az egykori szerzetesközösségek még munkaképes tagjai közül is többen belépnek majd az új közösségbe. A szerzetesközösségek Magyarországon 1950 óta csak az általuk vezetett nyolc katolikus gimnáziummal kapcsolatban létezhetnek. 1980 óta jezsuita atyák működnek a püspöki kar által fenntartott leányfalui lelkigyakorlatos házban, de a rend működése mint olyan nincs engedélyezve. A tapasztalat azt igazolja, hogy a szerzetesi hivatások karizmája ma sem hiányzik a magyar egyházban. Fiatalok, férfiak és nők, fiatal egyházmegyés papok sokszor hazájuk és egyházmegyéjük illegális elhagyása árán is követik Isten belső hívását, és külföldi kolostorokban keresik hivatásuk megvalósulásának útját. Ahhoz, hogy Magyarországon a régi szerzetesrendek működési engedélyét kibővítsék, sok nehézséget kell még legyőzni. A főpásztorok attól félnek, hogy szerzetespapi hivatás lehetősége esetén még jobban kiürülnek majd az amúgy is hivatáshiánnyal küzdő szemináriumok. Viszont nem hivatalos felmérések azt mutatják, hogy a mai magyar fiatalságra a magányosan (coelibatusban, ill. közösség nélkül) élő világi pap eszménye gyakorol kevés vonzóerőt. Ezért a szerzetesi hivatás akadályozása nem fogja szaporítani a világi papi hivatások számát. A két hivatás nem teljesen azonos. A párt maga nem zárkózik el eleve a szerzetesrendek újraengedélyezésének lehetőségétől, noha so-
