A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-04-01 / 4. szám
189 landó felügyelete szabja meg a lelkipásztorkodásban tevékenykedő világi hatáskörét és munkáját. Magyarországon az állam minden hivatalos egyházi munkát, így a lelkipásztori tevékenységet is az állam és egyház közötti viszony részének tekinti, és az egyházzal kötött megállapodás útján kívánja szabályozni. A mostani megállapodás a magyar katolikus püspöki kar azon törekvésének ad keretet, mely a világiak bevonásával igyekszik az egyre súlyosabbá váló paphiányon segíteni. A világiak részvételét a lelkipásztori munkában elsősorban az egyre súlyosodó paphiány tette időszerűvé, de megvalósulása egyben a II. vatikáni zsinat rendelkezéseinek végrehajtását is jelentené, és — a sajátos magyar egyházi viszonyok között — remélhetőleg előrelépés lesz a protestáns egyházakhoz való ökumenikus közeledés útján is. Az egyházi és állami vezetőktől egyaránt jóváhagyott lépés gyakorlati megvalósulása részben attól függ, hogy az államvezetés valóban egyetért-e a világiak hivatalos lelkipásztori megbízásával, azaz nem gördít-e olyan politikai akadályokat a megvalósulás útjába, melyek azt gyakorlatilag lehetetlenné teszik. De függ a megvalósulás a lelkipásztorkodás jelenlegi felelős tényezőitől: a főpásztorok, vagy még inkább a papság magatartásától, konkrétan attól, hogy a püspökök és a papság az évszázados klerikális szemlélet hagyományai ellenére valóban rá tudnak-e bízni a teológiailag és lelkiségi szempontból jól képzett, gyakorlatilag azonban alig előkészített világiakra igazi feladatokat és felelősséget. Az állam a maga politikai igényeit a megállapodást előkészítő tárgyalások során abban az álláspontban foglalta össze, hogy a világiak hivatalos pasztorációs munkája a papság munkájának részleges átvételét jelenti, s ezért ezektől a személyektől is megkívánta a papság számára kötelező esküt az alkotmányra. A megegyezés szövege ilyen előírást már nem tartalmaz. Nyomatékos hangsúllyal szerepel viszont a püspökök általános felelőssége a világiak pasztorációs működéséért. Ez megfelel az egyházi felfogásnak is, mely szerint a pasz- toráció feje és felelőse a püspök. A várható nehézségek legfőképpen a dolog újszerűségéből adódnak majd, abból, hogy a magyar egyháznak nincsenek kialakult formái és nincs hagyománya a világiak pasztorációs munkában való részvételére. Az Actio Catholica és az egykori vallásos egyesületek a világiakat csak egyéni megszentelésük munkájára, ill. társadalmi feladatok elvégzésére tanították meg, a papság közvetlen vezetése mellett. A szép számmal működő bázisközösségek eddig szintén nem végeztek hivatalos pasztoráció munkát (a dél-amerikai bázisközösségektől el
