A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-04-01 / 4. szám

165

FI ATA LÓKNAK

Szabó Ferenc

„HARMADNAPON HALOTTAIBÓL FÖLTÁMADT, FÖLMENT A MENNYBE ...”

Jézus föltámadása

Jézust feltámasztotta az Atya, ahogy az őskeresztény igehirdetés hangoztatja; ezzel igazolta őt,és mindenek Urává tette megdicső- ült emberségében is. Jézus most már minden ember üdvözítője (Fii 2,9—11). Az Úr feltámadása valamiképpen beíródik a történelembe: eltemették, majd üresen találták a sírt; megjelent a tanítványoknak és választott tanúknak. De maga a feltámadás misztérium, titok, amely túlmutat az evilági tapasztalatokon. Mert Jézus feltámasztása — megdicsőülése — nem egy hulla megelevenedése volt (mint pl. Lázáré, aki utána meghalt), hanem új teremtés, ill. más létrendbe való átlépés.

Krisztus feltámadása (megdicsőülése) hitünk alapja. Ezt hirdette Szent Pál a korin tusiaknak jóval az evangéliumok megírása előtt 57 körül (lKor 15). Ez alkotta az őskeresztény igehirdetés magvát, amint az ApCsel apostoli beszédeiben láthatjuk.

A föltámadás a legfőbb bizonysága annak, hogy Jézus valóban Isten Fia, a megígért Messiás (Fölkent), Megváltó; hogy az ő szava igazság; hogy mindaz szilárd alapon áll, amit hirdetett és megalapított: egyház, szentségek, örök élet; hogy érdemes Benne hinni és akár életünket is feláldozni Érte.

Ezért mi keresztények nemcsak tiszteletre méltó tanítót, prófétát látunk Krisztusban; nemcsak csodálatra méltó élete és halála ragad meg bennünket; nemcsak csodálkozó emlékezetünkben marad meg; hanem Ő a Föltámadott, az Elő (Jel 1,17) és az életet adó. Ezért valljuk a hitetlenből hívővé vált Tamás apostollal: ,,Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28). Jézus Krisztust imádjuk, és úgy fohászkodunk hozzá, mint az élet és halál Urához (Jel 1,18).

A Föltámadottal való találkozás átalakította a tanítványok életét. Ugyanígy átalakít minket is. Mert a hit életforrás. Krisztusba kapcsol bennünket, a szőlőtőbe, és így bőséges termést hozunk a szere- tetben (Jn 15,1—8). Ez a gyümölcsöző hit reménységünk forrása is.