A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-03-01 / 3. szám
130 Feleség: Ilyen fiatal gyerekek. Miért tehették? Valami nincs rendben velük. Férj: Tudom én, mi nincs itt rendjén! Elkényeztetettek, a rendőrség is puhány. Feleség: De mégis, Zsolt, meg kellene őket érteni?! Férj: Hagyjuk, ehhez nem értesz. Mit adnak a tévében? Milyen árulkodó ez az eszmecsere. Begyakorolt és elfogadott szerepek. Az „erős férj" és a „gyenge feleség" beszélget. Másik példánk két testvér esete: Segíthetek valamit? — kérdezi nagylelkűen P. — Oh, te mindig olyan jó vagy hozzám — válaszolja G. — No, világos, testvérek vagyunk — hangzik P. válasza. Ismét a szerepek: az idősebb segítse a fiatalabbat, a fiú támogassa húgát. Ilyen családi „játékpárok" többek közt: az erős—gyenge, o- kos—buta, egészséges—beteg, szerető—szeretett, jó—rossz, sértegető— megbocsátó stb. 4. Fontos a gazdaságosság elve. A család nem szívesen kockáztat és általában elkerüli a szükségtelen és veszélyes megerőltetést. A- mikor pl. tárgyalunk egy tévéműsort, ezzel kizárjuk a kapcsolat más lehetőségeit: olvasás, játék, zenehallgatás stb. Aki egyszerre több területet próbál mozgatni, az zavar, idegesít és feszültséget teremt. Vacsora után megindul a társalgás. A serdülő fiú ösztönösen bekapcsolja a tévét. Ha a családtagok fontosnak ítélik a beszélgetés folytatását, idegesen néznek össze: Valaki szóljon a rendbontóra! Az óvodás Ibolya izgatottan érkezik haza. Apja éppen újságot olvas. „Apu — mondja — úgy megijedtem!" — No? — „A- hogy mentünk a zebrán, egy autó majdnem nekem jött!" — Ugyan! — hangzik a kétkedő válasz. ,,A- pu, te nem is figyelsz ide!” — De, csak mondjad. — „Nem is mondom" — görbül sírásra a kicsi szája. A gyereknek igazán fontos, feszültséglevezető lett volna ez a beszélgetés: megnyugtatást, (legalább szavakban) meleg cirógatást várt. Nem viselhette el, hogy apja félvállról, olvasva beszélget. 5. Családi kapcsolatainkban hajiunk a félhivatalos intézményesítésre, hosszabb-rövidebb időre. A lakodalmakban, disznótorokban
