A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-03-01 / 3. szám
121 FI ATA LÓKNAK Szabó Ferenc „PONCIUS PILÁTUS IDEJÉN MEGKÍNOZTÁK, KERESZTRE FESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK” Jézus szenvedése Az evangéliumok a legrészletesebben Jézus szenvedését mondják el. A szenvedéstörténet az utolsó vacsorával kezdődik; e pászka- vacsora keretében alapította Jézus az Eucharisztiát, amely megváltó halálának emlékezete lett. Amikor a kenyér és bor „színei” alatt testét és vérét adta övéinek, kifejezte azt, mennyire - „mindhalálig” - szereti őket (Jn 13,1). Új szövetséget szerzett Isten és az emberek között: kiengesztelt bennünket az Atyával és egymással. Jézus szavai és tettei az utolsó vacsorán kifejezik szenvedése és kereszthalála jelentését. A szentmisében az önmagát szeretetből, szabadon, engedelmesen átadó Jézus Krisztus halála és feltámadása lesz hathatósan jelenvalóvá az egyház közvetítése által - a bűnök bocsánatára, a világ üdvösségéért, az Atya dicsőségére. Jézust már a zsidó főtanács halálra ítélte „istenkáromlásért”, de hivatalosan a római hatalom képviselője, Poncius Pilátus helytartó mondta ki az ítéletet (Tibériusz császár uralkodása idején). A nép előtt „megjátszott” bírósági per után - amelyben Jézus ellenségei játszották a népet, és nyomást gyakoroltak a római hatalom képviselőjére - Pilátus kereszthalálra ítélte Jézust, annak ellenére, hogy korábban kijelentette: „Én semmi vétket sem találok benne” (Jn 19,6). A kereszthalál jelentése A kereszthalál jelentését csakis a feltámadással összekapcsolva érthetjük meg. Jézus „húsvétja” átmenet ebből a világból az Atyához, akihez egész élete során a legbensőségesebb szeretetviszony fűzte. Mindig az ő akaratát teljesítette; engedelmességével, fiúi odaadásával fejezte ki személyisége legbensőbb mivoltát. Amikor szerető engedelmességgel odaadta magát (Fii 2,8), jóvátette az első ember engedetlenségét (vö. Róm 5,19). Jézus a teljes IGEN volt az Atyának (vö. 2Kor 1,19—20), hogy általa, vele, benne mi is az Atya engedelmes gyermekei lehessünk. Erre az a Lélek képesít bennünket, akit Jézus megígért, majd feltámadása után az Atyától elküldött.