A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-03-01 / 3. szám

99

is; az ő életükbe maradandóan belerágja magát a keserű emlék. Imádkozzunk azokért, akik közreműködnek az ártatlan életek elpusztításában. Az „okos", felelős felnőttekért. De nem elég imádkoznunk; tennünk is kell. A törvényhozás és a jótékonyság vonalán segíteni kell a leányanyákat. Segíteni kell az életbe szólítottak elhelyezését. Annyi család akar örökbe fogadni kisbabát, hogy nincs elég, pedig néha nagyon jó sorsa, nagyon jó jövője, nagyon meleg családi környezete lenne. De olcsóbb és gyorsabb elpusztítani. Meg kell tennünk a gazdaság, az igazságszolgáltatás és a szociális segítés vonalán mindent, hogy az életet jobban védelmezzék, főleg az ártatlan életet.

A skála másik oldalán az idősek, a betegek, a magukkal tehetetlenek, a halálra szántak állnak. A modern társadalom megint szép elnevezéssel akar megszabadulni tőlük, szépen kiiktatni őket az élők sorából. (A görög euthanasia szó szép halált jelent.) A felfogás tisztára pogány, mintha az ember az élet ura lenne.

Pogány abból a szempontból is, hogy a modern ember az élvezet, a civilizáció embere; nem ismeri a szenvedés, a lemondás értékét.

Azt hiszik, hogy teljesen fölösleges azok élete, akik már nem termelnek. — Tudjuk, vannak kilátástalan nehéz esetek, amikor megváltás volna a halál. Nem is vagyunk