A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

, élet adott pillanatához kötve. A hivatás lényegét és élményét aligha lehet hűsége­sebben elmondani, mint ezekkel az egyszerű szavakkal:,Ábrahám, Ábrahám! - Itt vagyok!” ,£ámuel, Sámuel! - Szól], Uram, mert fülelek!” ,,Ujjong, Mária, kegyelem leánya! - Az Úr szolgálója vagyok; legyen, ahogy mondod!” (E) János 1,35—42: „Elmentek, megnézték, hol lakik, és nála ma­radtak.” Jézus tanítványai Keresztelő János köréből kerültek ki. Jézussal való el­ső találkozásukat egyikük, János, úgy mondja el, ahogy több mint 5o éves el­mélkedés után látja. Keresztelő János ajkára adja az izajási jövendölés (53,7) be­teljesedését jelző ókeresztény meglátást: Jézus az Isten Báránya! Jézus szavai ér­deklődést és távlatokat nyitotgatnak: „Mit kerestek? Jertek velem, és nézzétek meg, hol lakom!” Azok „követik”: nemcsak mennek utána, vele, hanem kezde­nek tanítványaivá válni, kizárólag és mindörökre Jézushoz tartozni. Egész éle­tüket ez a pillanat dönti el; János jól emlékszik, hogy délután négy óra körül volt. Társa, András pedig meglátásával (melyet az evangélium egész mélységé­ben fogalmaz meg: „Meglátjuk a Messiást, a Felkentet”) testvérét, Simont is Jé­zushoz viszi. Jézus új nevet ad Simonnak; ezzel teljesen lefoglalja magának, egyé­niségét és életét teljesen megújítja, megjelöli a neki szánt egyedülálló feladatot: Péter, Szikla, az újszövetségi üdvközösség sziklaalapja lesz. A hivatás valóságát és élményét ennek az elbeszélésnek a szavaival is le­írhatjuk. ,JVézzétek, Ö az!” ,Akartok tőlem valamit?” ,Mester, hol lakói?” , Jöjjetek, nézzétek, maradjatok velem!” „Uram, jó nekünk itt lenni!” „Új ne­vet adok neked; magamévá, küldöttemmé teszlek. , Megtaláltuk benned a Mes­siást!” 8 (L) 1. Korintusi levél 6,13c-15a.l7-20: „Testetek Krisztus tagja.” Korintusi híveinek Szt. Pál felidéz néhány közszájon forgó mondást, melyeket, úgy látszik, kiforgattak valódi értelmükből. „Minden szabad nekem.” Az apostol hozzáteszi: „de nem minden válik javamra”, „csak ne váljak semminek rabjává.” Egy másik mondás szerint: „Az étel a gyomorért van, és a gyomor az ételért; de Isten egyiket is,másikat is elpusztítja.” Szt. Pál szerint ezt a mondást nem szabad úgy értelmezni, mintha a Krisz­tussal egyesült, Krisztushoz tartozó embert részekre lehetne szabdalni, mintha bizonyos „alacsonyabb rendű” részei (pl. a gyomor vagy a nemiség) nyugodtan kicsaponghatnának, hiszen a krisztusi megvátás csak a „felsőbb rendű” embert érinti. Valójában Krisztus az egész emberért, az ember testi mivoltáért is felál­dozta magát.Gondoljuk meg: Krisztust az Atya feltámasztotta testi mivoltában, és hasonló rendeltetést szán a mi testünknek is. Gondoljunk a teremtés rendjé­re: a férfi és a nő nemi egyesülése annyira bensőséges, hogy valóságosan egy test­té („egy hússá”) válnak; Krisztussal való egységünk hasonlít a házastársi benső- séghez: testünk Krisztus tagja lett. Ha tehát egy keresztény férfi parázna nővel egyesül (vagy fordítva), akkor leszakítja Krisztus tagját, és a parázna személy tag­jává teszi; a paráznaság abban a létrendben megy végbe, amelyet testnek („hús-

Next

/
Thumbnails
Contents