A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

,

élet adott pillanatához kötve. A hivatás lényegét és élményét aligha lehet hűségesebben elmondani, mint ezekkel az egyszerű szavakkal:,Ábrahám, Ábrahám! - Itt vagyok!” ,£ámuel, Sámuel! - Szól], Uram, mert fülelek!” ,,Ujjong, Mária, kegyelem leánya! - Az Úr szolgálója vagyok; legyen, ahogy mondod!”

(E) János 1,35—42: „Elmentek, megnézték, hol lakik, és nála maradtak.”

Jézus tanítványai Keresztelő János köréből kerültek ki. Jézussal való első találkozásukat egyikük, János, úgy mondja el, ahogy több mint 5o éves elmélkedés után látja. Keresztelő János ajkára adja az izajási jövendölés (53,7) beteljesedését jelző ókeresztény meglátást: Jézus az Isten Báránya! Jézus szavai érdeklődést és távlatokat nyitotgatnak: „Mit kerestek? Jertek velem, és nézzétek meg, hol lakom!” Azok „követik”: nemcsak mennek utána, vele, hanem kezdenek tanítványaivá válni, kizárólag és mindörökre Jézushoz tartozni. Egész életüket ez a pillanat dönti el; János jól emlékszik, hogy délután négy óra körül volt. Társa, András pedig meglátásával (melyet az evangélium egész mélységében fogalmaz meg: „Meglátjuk a Messiást, a Felkentet”) testvérét, Simont is Jézushoz viszi. Jézus új nevet ad Simonnak; ezzel teljesen lefoglalja magának, egyéniségét és életét teljesen megújítja, megjelöli a neki szánt egyedülálló feladatot: Péter, Szikla, az újszövetségi üdvközösség sziklaalapja lesz.

A hivatás valóságát és élményét ennek az elbeszélésnek a szavaival is leírhatjuk. ,JVézzétek, Ö az!” ,Akartok tőlem valamit?” ,Mester, hol lakói?” , Jöjjetek, nézzétek, maradjatok velem!” „Uram, jó nekünk itt lenni!” „Új nevet adok neked; magamévá, küldöttemmé teszlek. , Megtaláltuk benned a Messiást!”

8

(L) 1. Korintusi levél 6,13c-15a.l7-20: „Testetek Krisztus tagja.”

Korintusi híveinek Szt. Pál felidéz néhány közszájon forgó mondást, melyeket, úgy látszik, kiforgattak valódi értelmükből. „Minden szabad nekem.” Az apostol hozzáteszi: „de nem minden válik javamra”, „csak ne váljak semminek rabjává.” Egy másik mondás szerint: „Az étel a gyomorért van, és a gyomor az ételért; de Isten egyiket is,másikat is elpusztítja.”

Szt. Pál szerint ezt a mondást nem szabad úgy értelmezni, mintha a Krisztussal egyesült, Krisztushoz tartozó embert részekre lehetne szabdalni, mintha bizonyos „alacsonyabb rendű” részei (pl. a gyomor vagy a nemiség) nyugodtan kicsaponghatnának, hiszen a krisztusi megvátás csak a „felsőbb rendű” embert érinti. Valójában Krisztus az egész emberért, az ember testi mivoltáért is feláldozta magát.Gondoljuk meg: Krisztust az Atya feltámasztotta testi mivoltában, és hasonló rendeltetést szán a mi testünknek is. Gondoljunk a teremtés rendjére: a férfi és a nő nemi egyesülése annyira bensőséges, hogy valóságosan egy testté („egy hússá”) válnak; Krisztussal való egységünk hasonlít a házastársi benső- séghez: testünk Krisztus tagja lett. Ha tehát egy keresztény férfi parázna nővel egyesül (vagy fordítva), akkor leszakítja Krisztus tagját, és a parázna személy tagjává teszi; a paráznaság abban a létrendben megy végbe, amelyet testnek („hús-