A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-03-01 / 3. szám

112

oooooooooooooooooooooooooo A frissen megtért japán lelkét könnyen átitatja a barátság- MÚLT ÉS JELEN ból és szerétéiből fakadó engesztelés intim eleme, ami a Szent oooooooooooooooooooooooooo Szív tiszteletét jellemzi. Kisebbnagyobb mértékben komplikálná a helyzetet — és kezdetben biztos, hogy felesleges is —, ha apró, finom megkülönböztetések tárgyalásába kezdenénk ennek a tiszteletnek a módjáról és tárgyáról, pl. hogy figyelmünket vajon a Szívre kell-e irányítanunk, mint ami Krisztus szimbóluma, vagy pedig Krisztusra, akit a Szív szimbolizál?

Aki csak most tért meg, az — a ritka kivételtől eltekintve — még nem rendelkezik elegendő alappal ahhoz, hogy behatoljon azokba a mélységekbe, ahol a filozófia vagy a teológia vitái folynak. De bizonyos emberi összetevőket könnyen fel tud fogni, melyek gyakran egy kezdetleges vallási előírásnak felelnek meg. A barátság, mellyel Krisztusnak tartozunk, a barátunknak, aki meghalt értünk; a jóvátétel, melyet a saját és mások bűnei megkívánnak; a szeretet, mint válasz Isten szüntelenül felénk patakzó szeretetére. . . Ezek olyan foPedro Arrupe

JAPÁN CSALÁDOK FELAJÁNLÁSA A SZENT SZÍVNEK

galmak, melyek nyilvánvalóak a megtérő számára, és egyben le is nyűgözik.

Továbbá megtalálja ezekben az értékekben azt a — vallás által megkövetelt — pozitív törekvést, mely jól kiegészíti a Tízparancsolatban uralkodó negatívabb megközelítési módot. A „ne" mellett, amivel a legtöbb parancsolat kezdődik, ott van az „igen", mint pozitív jel, mint az önátadás sürgetése, mely érvényesül Krisztus Szívének tiszteletével kapcsolatban. Es az „igerí'-nek és a „ne"-nek ebben az együttesében a megtérő sokkal tudatosabb és teljesebb Krisztus-hitet él meg. Mert a „ne" burkoltan magában hordozza a Krisztusnak való önátadás vágyát: azért én neked adom magam.

Emlékszem arra az időre, mikor első megfigyeléseimet és reflexióimat tettem ezen a téren. Mélyen meghatott egy katekumen, egy fiatal lány látványa, aki órákat töltött térdelve vagy összekuporodva az Oltáriszentség előtt. Mikor belépett a kápolnába, azok sajátságosán csendes mozgásával haladt előre, akik gyermekkoruktól megszokták a zajtalan mezítláb járást. Lassan haladt előre, olyan kö