A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
106 A keresztény hit nem tér ki a halál elől — szembenéz vele, de ugyanakkor nem tekinti a halált úgy, mint mindent maga mögé záró és az életet végleg megszüntető ajtót. A keresztény magatartást Kis Szent Teréz fogalmazta meg igen élesen: „Mi nem halunk meg, hanem új életre ébredünk.” Jézus nem sietett a halálba, félt attól, és kérte az Atyát, ha lehetséges, mentse meg attól. Ugyanakkor azonnal hozzátette: „Ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen a döntő!” Az Atya nem kímélte meg a haláltól emberré lett Fiát, és mi se takarjuk le szenvedését és halálát valami isteni varázsköpennyel. Jézus úgy szenvedett, mint mi: félt, remegett, vért izzadott, de állandóan, mint azt a mai olvasmányok kiemelik, az Atyában bízott. Az Isten, aki a létbe hozott bennünket, velünk van a halálban is; akkor van velünk a leginkább, azért, hogy abban a pillanatban teljesen magához öleljen. Jézus előttünk jár; Ö átment minden emberi szenvedésen. Kövessük Öt: amint Ö remegve és rettegve az Atyjában bízott, és nem csalódott, úgy nekünk is remegve bíznunk kell, hogy nem halunk meg, hanem új életre támadunk. Április 4 - NAGYCSÜTÖRTÖK LÉGY AZZÁ, AMI VAGY! A szentmise olvasmányai: Kiv 12,1-8.11-14 - 1 Kor 11,23-26 - Jn 13,1-15 Minden ünnepnek — legyen az egyházi vagy világi — megvan a maga hangulata; ugyanakkor minden ünnepnek van valami közös jellemzője is. Itt három ilyen közös jellemzőt szeretnénk megemlíteni és alkalmazni az Utolsó Vacsora ünneplésére. 1. Az ünnep megemlékezés. Megszakítjuk a hétköznapok egyhangú folyását azért, hogy valami kiváló eseményre emlékezzünk. Nagy csütörtökön egymást követik az események, amelyekre emlékezünk: a.) A választott nép kiszabadítása Egyiptomból, amire az első olvasmány emlékezik. Ez a kiszabadítás lehetővé tette, hogy új életet kezdjenek. így előképe ez a kiszabadítás a mi szabadulásunknak a bűntől, ami lehetővé tette, hogy új életet kezdjünk, b.) Megemlékezünk Jézus utolsó vacsorájáról, és ezzel kapcsolatban az Oltáriszentség szer-
