A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
104 jelenti, hogy eljött az órája, hogy megdicsőüljön. A kijelentés szinte cinikusnak hangzik, ha meggondoljuk, hogy mi történt a következő napokban a Golgotán. A szégyenből megdicsőülésbe, halálból életre vezető útnak erre a titkára akarja fölhívni Jézus hallgatói figyelmét. Nemde ezt látjátok a természetben? A búzaszem meghal, hogy új élet származzon belőle. De nemcsak a természetben van ez így, hanem az ember életében is. Minél jobban átadja valaki magát hivatásának — elveszti életét —, annál eredményesebb lesz az élete. A szülő öröme az, hogy fáradozásainak és áldozatainak eredményét gyermeke sikereiben látja. Csak az áldozatos, odaadó, türelmes szolgálatból sarjad új élet. A mai olvasmányok bemutatják az Isten szerinti ember arcát. Az első olvasmány rámutat arra, hogy az ember Isten szövetségese, szívébe van írva az Isten iránti vágy. Ennek az Isten utáni vágynak adott kifejezést Jézus élete, mint azt a második olvasmány leírja: ,,a szenvedésből engedelmességet tanult”, azaz elfogadta Isten akaratát a legsanyarúbb körülmények között is, és így üdvösséget szerzett, visz- szavezette embertestvéreit az igazi üdvösségre vezető útra. Az evangéüum megemlíti, hogy Jézus ugyanazt a terhet viselte, mint amit mi viselünk, félt a szenvedéstől és a haláltól, félt a bizonytalanságtól, rosszul esett neki a félreértés és a gyűlölet. Mindezt megtapasztalta az élet szerzője. És azért lett az élet szerzője, mert minden megpróbáltatás, szenvedés és megcsúfolás mögött ott tudta az Atya védelmező és óvó szeretetét. Meggyőződése volt, hogy ebben a rettegéssel teli világban a végső fokon minden az Isten kezében van, akinek a szeretete elől senki és semmi nem tud kibújni, és ő nem azért teremtett minket, hogy selejtként eldobjon, hanem azért, hogy gyarlóságaink ellenére is kialakítsa bennünk az Isten elképzelése szerinti önzetlen, másokért élő, mások javát kereső, és éppen így életet szerető és igenlő embert. Március 31 - VIRÁGVASÁRNAP „TE JÁRSZ, URAM, SZOLGÁD ELŐTT” (Sík Sándor, A keresztút, II. stáció) A szentmise olvasmányai: íz50,4-7 - Fü2,6-11 - Mk 14,1-15,47 Nehéz beleélni magunkat a virágvasámap szellemébe, mert két egymással ellentétes érzelem hatja át az ünnep liturgiáját. Az első rész, a jeruzsálemi bevonulás ünneplése örömmel és vigasztalással tölti el a szívünket: Ha a vezetők nem is ismerték el Jézust, az egyszerű nép el
