A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-11-01 / 11. szám
487 Hetedik gyermekként fogadtak el szüleim. De nem én voltam az utolsó, még két kisebb testvéremnek jutott hely a meleg családi fészekben. Óvodába nem kellett mennünk, ha a játékhoz nem voltunk elegen, jöhettek a szomszéd gyerekek is . .. Nem volt gond nélküli az életünk, de megvolt a mindennapi kenyerünk. Édesapánk áldozatos munkája, édesanyánk találékony szeretete előteremtette a legszükségesebbeket. Mindennek szívből tudtunk örülni. Segítettük, nevelgettük egymást. — Csak önmagamat nem tudtam elfogadni. Sok éven át gyötrődtem, hogy hibáim és nyomorúságaim miatt nem vagyok méltó Isten szeretetére. Ha a gyóntatószékben Istennek irántam való szere tétéről hallottam, ez még jobban elkeserített. Hiszen így még több az adósságom! Húszéves koromban egy lelkigyakorlat alatt kaptam meg a nagy kegyelmet: Isten szeretete ingyenes, nem azért szeret, mert én jó vagyok, hanem mert ő jó! Ö a Szeretet, és a szeretetnek, jóságnak örök törvénye, hogy kiárad és boldoggá tesz másokat. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda . ..” (Jn 3,16). A láthatatlan Isten szeretete láthatóvá lett Fiában, aki emberré lett, hogy emberszívvel is szerethessen. Az evangélium Jézusát Szívén keresztül ismertem meg. Milyen más lett a napi szentírásolvasás! Jézus egyéniségét kerestem benne, hogy jobban megismerem, megszeressem és követhessem. Hasonló akartam lenni hozzá. És Ö elém állt: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29). Igen, ez nekem szól! Itt van a sebezhető pontom, itt kell megmutatnom, hogy nemcsak szóval szeretem. Egy életre szóló feladatot kaptam. Más leckét is adott: „Itt jövök, Istenem, hogy akaratodat megtegyem” (Zsid 10,7). Ez az isteni akarat küldte őt az istállóba, menekülésbe, állította az ácsműhelybe, hogy kétkezi munkával keresse kenyerét. Majd ott kellett hagynia özvegy édesanyját, hogy Izrael elveszett juhaihoz menjen. Előre tudta, hogy milyen keresztséggel kell megkeresztelkednie, mégis vágyva vágyott rá, hogy megkínozva, kicsúfolva, emberségében is vérig megalázva a bitófán haljon meg értem és helyettem. „Engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fii 2,8). Lándzsával átvert Szíve bizonyítja: utolsó csepp vérét is odaadta érettem. — Felébredt a vágy bennem: mit adhatok viszonzásul? És meghallottam: „Jöjj, kövess engem” (Mt 19,21). Te is hagyd el szeretteidet, bízd sorsukat énrám, én majd gondoskodom róluk. Te pedig gondoskodj az én ügyeimről. A hívás olyan sürgető volt, hogy - bár majd megszakadt a szívem - követnem kellett. Jézus nem maradt adósom. Beváltotta szavát. Nekem pedig megadta a lélek békéjét: ott vagyok, ahová Isten állított.
