A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-10-01 / 10. szám

444 November 3 - ÉVKÖZI 31. VASÁRNAP Olvasmányok: MTörv 6,2-6; Zsid 7,23—29; Mk 12,28b-34. Szeretet; Parancs vagy ajándék? A mai evangéliumban egy agyafúrt írástudó ,, vizsgáztatja” Jé­zust. Ez több alkalommal megtörtént, és többnyire rosszindulatból faggatták őt. Szerették volna azzal vádolni, hogy nem tartja meg a mózesi törvényt. Hogy melyik a legnagyobb parancs, azzal tisztában voltak Jézus kortársai. A Jézus által idézett első szöveg: „ Szer esd Ura­dat, Istenedet” (MTörv 6,5), és a második rész:,,Szer esd embertársa­dat úgy, mint magadat” (Lev 19,18) foglalta össze — úgy, mint a mai katolikusoknak a hiszekegy — vallásuk lényegét. A parancs is­merős volt, de néha igen agyafúrtan kijátszották azt. Mk 7,6—13 ad erre egy példát. Ha valaki rosszakaratból nem akart segíteni másokon, beleértve saját szüleit, a nekik szánt élelmet vagy pénzt Istennek ígért áldozatnak (korbannak) jelentette ki, és mivel ez Istené, megvonta talán a legszükségesebb élelmet embertár­saitól. (Viszont arra talált okot, hogy az Istennek ajánlott adományt magának megtartsa.) Jézus ezt a lelkületet több ízben és a lehető leg­élesebben elítélte, és egy lépéssel tovább ment a fent említett ószö­vetségi szövegek magyarázatában. Amíg az ószövetségben az Isten és ember szeretetét egymás mellé állították, Jézus egyszerűen azonosí­totta a kettőt. Szerinte az Isten- és emberszeretet azonos, az egyik nem képzelhető el a másik nélkül. Hogyan gyakorolhatjuk ezt a kettős és ugyanakkor azonos sze- retetet? Az első és talán a legfontosabb lépés, hogy nem parancsként nézzük, hanem ajándéknak tekintjük az Isten és ember szeretetét. Az Isten elsősorban nem parancsokat adott, hanem saját gyermekeivé fo­gadott minket Jézus Krisztusban. Minden hűtlenségünk ellenére saját Fiát adta értünk, aki a mi Főpapunk, akiben Isten szeretete látható módon, emberi formában megjelent. Tanítása nem parancsok oszto­gatása volt, hanem életpéldája, aki körbe járt és jót tett, és amit hir­detett, azt meg is valósította: életét adta barátaiért. Mi lehet a mi magatartásunk az ilyen nagy szeretetajándékra? Csak az, hogy tehetségünkhöz képest mi is viszontszeretjük Istent és Isten gyermekeit, embertestvéreinket. Krisztus egyházát is ilyen fényben kell látnunk. Nem mint tör­vényekkel életünket szabályozó testületet, ahol a sokszabály akadály­

Next

/
Thumbnails
Contents