A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-10-01 / 10. szám

443

megőrzésén fáradoznak. Ezen a területen is megvan a veszély, hogy a kitűzött cél nem sikerül, illetve nem valósul meg. A tekintély túlhangsúlyozása elnyomássá válhat, az egyéni szabadság túlbecsülése pedig zűrzavarhoz vezet. Bölcs az az ember, aki a két véglet között meg tudja teremteni az egyensúlyt mindenki javára.

Van egy harmadik, szeretetre épülő összhang is, amely hajlandó hiányt szenvedni, a maga előnyéről lemondani azért, hogy a szeretet kárt ne szenvedjen. Vegyük például az egyre jobban „sántiká- ló” házasságot. Mindkét fél — lehet, hogy először csak az egyik — belátja, hogy így nem mehet tovább. Éppen ezért lemond saját kényelméről és előnyéről, hogy házastársa belássa jóindulatát, és viszontszeresse őt. (A férfi többet lesz otthon, kevesebbet iszik; az asszony gondosabb lesz a pénzzel, és több időt fordít a háztartásra — azért, hogy a kölcsönös szeretet erősödjön és elmélyüljön.)

Ez vezet a negyedik „összhanghoz”, amely az Isten és ember között van. Itt nem egymásba illő csavarokról, nem ellentétes jogok kiegyenlítődéséről, vagy mindkét részről a nagyobb jó eléréséről van szó. Ezt az összhangot tálja elénk Bartimeus, a vak koldus, aki az ember Istenhez közeledésének iskolapéldája. Hallott a názáreti Jézusról, azt is hallotta, hogy sokakat meggyógyított, és most hallja, hogy erre jár. Tudatában van tehetetlenségének, ennek ellenére vágyik arra, hogy találkozzon Jézussal. Nem is kéri, hogy meggyógyítsa, csak azt akarja, hogy vele legyen. Éppen ezért az egyszerű, őszinte ragaszkodásért Jézus megjutalmazza: visszaadja szeme világát; és „ettől kezdve vele tartott az úton.”

Hol van itt az összhang Isten és ember között? Ha őszintén szembenézünk magunkkal és az emberi élettel, még akkor is, ha nem vagyunk elkeseredve, érezzük, hogy valami nincsen rendben. Látásunk nem tiszta, akaratunk erőtlen. Szükségünk van valami nagyobb erőre, mélyebb bölcsességre és világosabb látásra azért, hogy életünket a helyes irányba tereljük ... Az Isten az, aki nagyobb nálunk, akinek előrelátása, bölcsessége és kegyelme miénk lehet, ha mi, mint Bartimeus, őszinte szívvel hozzá csatlakozunk.

Mindhárom olvasmány ezt hangsúlyozza: Isten atyaként vezeti Izraelt, saját Fiát adja nekünk főpapként, és üdvözít, visszaadja látásunkat, ha azt őszinte bizalommal kérjük.

Úgy tekinted a vallást, mint ami a te szolgálatodra áll, hogy az adjon neked elsősorban pl. valami érzelmi kielégülést? Ez nem helyes. A vallás mindenekelőtt a mi szolgálatunk Isten iránt.