A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
40 állam képviselői közötti állandó kapcsolattartás és megoldáskeresés lett végül is az egyezmény leglényegesebb pontja. Az egyház és az állam viszonya a részleges megegyezés előtt Az ötvenes években elszenvedett brutális egyházüldözés és adminisztratív elnyomás a magyar egyház tevékenységét gyakorlatilag visszaszorította a templom falai közé. Viszonyát az államhoz a teljes kiszolgáltatottság jellemezte. Életének és tevékenységének módját az az egyházpolitika határozta meg, melyben az önkényesen megszorító adminisztratív intézkedések és az azokat legalizálni igyekvő egyességek váltották egymást. Mindszenty bíboros bebörtönzése (1948. december), az egyházon belüli „ötödik hadoszlopnak” szánt papi békemozgalom beindítása (1949-1950), a szerzetesek internálása (1950.július) és más súlyos intézkedések után került sor a megegyezéses politika első jelentős eseményére: 1950. augusztus 30-án a magyar püspöki kar és az állam közötti megállapodásra. A püspöki kar kénytelen volt tudomásul venni a szerzetesrendek szinte teljes betiltását. Beleegyezett abba, hogy a papság esküt tegyen az alkotmány betartására, és ígéretet tett, hogy az állam törvényes rendjét megsértő egyházi személyeket a maga részéről is elítéli. 1951-ben ismét egész sor egyház elleni adminisztratív intézkedést hoztak: felállították a belügyminisztériummal párhuzamosan működő Állami Egyházügyi Hivatalt (május 15), rendőri eljárást folytattak püspökök ellen, letartóztatták és tizenöt évi börtönbüntetésre ítélték az 1950-es megállapodást a püspöki kar részéről aláíró Grősz József kalocsai érseket (május 18). A meglévő tizenhárom szeminárium közül hetet megszüntettek (július 9). A püspököket felszólították, hogy tegyenek esküt az alkotmányra (július 21). Az ÁÉH tisztviselőit behelyezték a püspöki aulákba, akik aztán ellenőrizték a hivatalos levelezést és az egyház- megyei központok munkásságát („bajszos püspökök”). Kierőszakolták, hogy a püspökök a nagyobb plébániákra a békepapi mozgalom tagjait nevezzék ki (július 12). Sztálin halálával (1953. március) némileg csökkent az egyházi élet adminisztrációs elnyomása. Az állam keresni kezdte az egyházzal a modus vivendi-t. A reálpolitika megerősödéséhez lényegesen hozzájárultak az 1956-os események is, amennyiben a konszolidációt kereső államvezetés a nemzeti egység kialakítására törekvő új politikájával a régi gyakorlatot nem egyeztethette össze. így megszüntették a sztálinista egyházpolitikát alkalmazó Állami Egyházügyi Hivatalt (1956.december 31), és ezzel eltűntek az ÁÉH tisztviselői is a püspöki aulákból. Azóta a magyar állam egyházpolitikáját és az egyház és az állam közötti új viszonyt a párt Központi Bizottságának 1958-ban hozott, 1983-ban megerősí
