A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-09-01 / 9. szám

426

A mi Urunk ezen szavainak mintájára mondhatjuk: „Ha egyénileg és mint Társaság szeretnétek behatolni Isten Országának kincsei

közé, és rendkívüli hatékonysággal szeretnétek felépíteni az Országot, akkor cselekedjetek úgy, mint a szegények, akiket szolgálni igyekeztek. Gyakran ismételgetitek, hogy a szegények többre tanítottak meg titeket, mint a könyvek. Tanuljátok el tehát tőlük ezt a gyakorlati feladatot is: szeressétek Jézust, az ő Szíve szeretetének egyszerű ajtaján át közelítve hozzá".

Mikor Japánban voltam, sosem vonakodtam teljesíteni sok-sok család kérését: felajánlani szerény otthonukat Jézus Szent Szívének. Jól tudtam — mint ahogy ezek a családok is tudták —, hogy ez a felajánlás az egyik elérhető legnagyszerűbb út közelebb kerülni Istenhez, mindnyájunk közös Atyjához.

♦■«■♦■»■«■♦■♦■♦■♦■♦a

Pethő Teréz

HÉTKÖZNAPI GONDOLATOK

Egy hétköznap reggel ritka vágy fogott el, hogy szentmisére menjek. Meglepődtem, ahogy beléptem a nehéz vaspánttal díszített templomajtón. A félig kivilágított templomban üres padsorokon szaladt végig a szemem. Három öreg néni üldögélt csak ott, ájtatosan imádkozva. Akaratlanul is az órámra pillantottam: Biztos korán érkeztem! - ez volt az első gondolatom. Sajnos, mire a második gondolatomhoz értem, csengettek, és a szentmise megkezdődött. Öten voltunk a pappal együtt.

Elég kínosan éreztem magam az üres padsorok miatt. Hová lettek a hívők? Most döbbentem rá, hogy más is elmaradt a szentmisékről, nemcsak én. Igazi bűnbánattal mondtam a közgyónás szavait - a harminc év mulasztásáért. Persze voltak idők, amikor a család mellett lehetetlen volt a reggelenti templomba járás, örültünk, ha legalább vasárnap eljutottunk egy szentmisére. De mióta a gyerekek felnőttek és elszakadtak tőlem, én felszabadultam. Mégis tíz év kellett hozzá, hogy egy hétköznapi reggelen, mint ez a mai, megszülessen a szívemben a szentmise utáni vágy.

Érdemes elgondolkodni rajta, hogy mi lett azzal a sok jó gondolattal, tervvel és ígérettel, ami diáklány koromban engem is fütött a Szent Orsolya-rend zárdájában. Szinte világmegváltásra indultunk a ballagáskor. A kezünkben éreztük a következő nemzedék életét, sorsát és jövőjét. Mi lett az elhatározásaink