A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-09-01 / 9. szám

425

A Társaság szüntelen könyörgése ugyanez: Mária helyezzen bennünket Szent Fia mellé.

D.: Úgy látom, hogy Jézus Szíve — bár állandó jelleggel alapvető fontosságú az Ön egész életében — csak alkalmilag jelenik meg sok levelében, beszédeiben és konferenciáiban, amiket általános rendfőnöksége ideje alatt írt, mondott.

A.: Teljesen igaza van. Novicius korom óta meggyőződésem, hogy a „Jézus Szíve tisztelet' Szent Ignác lelkiségének szimbolikus kifejezése, és hogy rendkívül hatékony eszköze mind az egyéni tökéletesedésnek, mind a gyümölcsöző apostoli életnek. Ez a meggyőződésem változatlan ma is.

így aztán különösnek is tűnhet, hogy általános rendi elöljáróként viszonylag kevés alkalommal szóltam róla. Ennek pasztorális oka van — talán ez a legjobb kifejezés rá —, különösen a Társaság tekintetében. Az érzelmi reakciók és az allergikus megnyilatkozások miatt, melyek az elmúlt években a „Szent Szív" puszta említésekor is már jelentkeztek — olyan jelenség ez, melynek részbeni oka bizonyos eltúlzásokban és az érzelmek helytelen kifejezésében van —, szükségesnek gondoltam türelemmel várni bizonyos ideig, míg a megérthető, de egyáltalán nem értelmes érzelmi tehertétel a kifejezéssel kapcsolatban megszűnik.

Mindig megvolt — és meg is van — bennem a bizonyosság, hogy ez a nagyon nagy értékű lelkiség, mely felhasználja az annyira egyetemesen emberi szimbólumot (vö. Ef 1,18), a szívet — melyet a nyelv „gyökérszavai", „ősszavai" egyikének tartanak - hamarosan meg fog újulni. Jézus Szent Szívének a tisztelete fokozatosan vissza fogja nyerni értékét a hívők életében, ismét az lesz, ami. Nincs szüksége e- rőltetésre, ismételt követelőzésre. Ez utóbbi csak megkeserítené irányában a lelkeket, felújítaná az ötvenes évek ellenséges, elvető megnyilatkozásait.

Egyeseknek úgy tűnhet, hogy hitünk ilyenféle szimbólumai és kifejezései csak az átlagembereknek felelnek meg, vagy hogy a kevéssé tanultak, ill. tudatlan hívek népies vallásosságának a sajátja. Jézus szavai pont az ellenkező irányba mutatnak: „Hálát adok neked, Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kisdedeknek nyilatkoztattad ki"(Mt 11,25; Lk 10,21).

Ha szeretnénk azonosítani magunkat a kicsinyekkel — az egyszerűekkel és szegényekkel —, vajon nem kiváló mód-e erre az, hogy hasonulunk hozzájuk éppen az Úr előtti magatartásuk elsajátításában? „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, és nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába"(Mt 18,3).