A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-09-01 / 9. szám
404 Igen, a jó P. Bangha elhasználódott. Sohasem kímélte magát. Valamikor nem ismert fáradságot. Rengeteget prédikált, gyóntatott, írt, agitált. Milyen szépen tudott imádkozni! Sokszor föl-alá járva i- mádkozott, csakhogy ez is jól, jobban menjen. Élete vége felé vette észre, hogy a szociális kérdés terén mennyi még a teendő. Csodálta és helyeselte P. Varga és P. Kerkai kezdeményezéseit a protestánsokkal, sőt, még a zsidóság felé is kereste a közeledés lehetőségeit. Ilyen értelemben írt, tartott előadásokat. Mit tehetett volna még ez az atya, ha tíz-tizenöt évvel tovább élhetett volna...! De ugyan mit tehetett volna a mai világban...? Nagy idők, nagy emberek. Ha nem lett volna meg a lehetősége, nem szólhatott volna olyan nyíltan, ahogyan ő szokott szólani. A Szent Pálok nagyon közel állnak a börtönökhöz. Napjainkban Banghának is ez lett volna a része. így tündökölve, lángolva, elégve halt meg, egy nagy nosztalgiát hagyva nekünk, epigonoknak a lelkében: mikor lesz, mikor lehet egy ilyen meteor, egy ilyen üstökös lélek még egyszer a magyar égen?! Neki hatvan esztendő elegendő volt arra, hogy örökre beírja nevét a magyar egyház aranykönyvébe. * * * Hadd zárjam visszaemlékezéseimet a budapesti eucharisztikus kongresszusról való élményeimmel. Tudvalévő, hogy azért lett 1938-ban az eucharisztikus kongresszus Budapesten, mert ekkor volt Szent István halálának 900 éves évfordulója. Rengetegen jöttek hozzánk a világ minden részéről, csak a németeket nem engedte Hitler. Nekem nagyon jól jött a terminus. Május végére leszakvizsgáz- tam, és ami a fő, átmentem. P. Keszeg, a szegedi rendház akkori minisztere adott kb. száz pengőt: költsem, amire akarom. A Manrézá- ban kvártélyoztam. Egy darabig fizetgettem. De hamarosan rájöttem, hogy a legokosabb, ha beállók az ugyancsak a Manrézában elszállásolt 18 olasz püspök egyikéhez Csicserónak. Tudniillik az istenadták se németül, se franciául nem tudtak. így potyán utazgattam a főváros által rendelkezésünkre bocsátott autón. Bejártam velük a királyi várat (a püspök úgy tett, mintha a királyi várban lakó olasz kardinálissal volna megbeszélni valója). Micsoda selyemüléses liftek voltak ott és milyen puhány testőrök! Jegyem volt a Nemzeti Színház előadására, de minek mentem volna oda, mikor az Operába mehettem díszelőadásra, Horthy jelenlétében. Autóztunk a budai hegyekben. Még a parlament díszfogadására is bekukkantottam. De hát én nem szeretem azt a túl előkelő társaságot: csupa főpap, csupa főúr.
