A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-09-01 / 9. szám
405 Fogtam magamat és hazamentem, s uramfia, a Manréza asztala terítve minden jóval: sonka, tojás, ilyen-olyan felvágott, tea. Mintha csak engem vártak volna...! Az első, ami nagyon szép volt, a beköszöntő az Iparcsarnokban, a Városligetben. A kislányok gyönyörűen táncoltak. Egy százéves kecskeméti gazda legátusköszöntése mindenkit meghatott. Másnap, áldozócsütörtök este az Oltáriszentség hajós körmenete volt a Dunán: fényárban úszó tünemény. Rengeteg nép a Duna két partján. Én a Gellérthegy oldaláról néztem, néztem és néztem, mondván magamnak, hogy ilyet csak a mennyországban fognak látni. De zengett az ének: „Üdvözlégy, Oltáriszentség! 0 salutaris hostia, qui caeli pandis ostium." A Citadellából gyönyörű tűzijáték zárta be az ünnepséget. Éjfél felé járt, hogy vége lett a nagy víziónak. Nehéz lesz fölülmúlni — mondta egy francia dominikánus, mikor nemzeti összejövetelükön másnap részt vettem. Péntek este a férfiak szentségimádása volt a Millenniumi emlékműnél, a tábori oltár körül. Kb. százezer ember, csupa férfi. Az akkor még polgárháborúban vérző Spanyolország prímása mondotta az éjféli misét. Micsoda fények az oltár körül, micsoda hit! P. Bangha és P. Csávossy vezették az elmélkedéseket. Különösen az utóbbi remekelt. P. Banghán megérződött a végzetes kór, fáradt volt. Szombat, pihenő nap: előkészület a vasárnapi nagymisére. A pápa, XI. Pius beszélt. A rádió útján. A városligeti lecsapolt tó helyén gyóntattam és gyóntattam sine fine. De mikor a pápa hangját hallottam, abbahagytam a gyóntatást, annyira felemelő volt a hangulat, a látomány, a rengeteg ünneplő sokaság. Délután 4 órakor megkondult a Bazilika nagyharangja. Jött Horthyné, két dame d'honneur kíséretében, díszmagyar ruhában, rózsafüzért morzsolva egész úton. Az Oltáriszentség diadalmenetben vonult Pest utcáin. Itt is, ott is felcsattant az ének: „Ez nagy szentség valóban! Imádunk, nagy Istenség! Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat" — az utóbbi P. Bangha és Koudela éneke, erre az eucharisztikus világszemlére írva. Énekeltek magyarul, németül, horvátul, tótul, talán még más nyelven is uno corde, egy szívvel, ujjongva, együtt érezve. Valóban, mintha 1938 májusának végén Európa szíve Budapesten lett volna! Igen, akik ott voltak, együtt éreztek. De akik nem voltak ott, a hitleristák és mások, másként éreztek. Gyűlölködtek, gyűjtötték a viharfelhőket Európa egére. A vihar, mintha csak előre akarta volna jelezni a jövendő időket, valóban megjött mennydörgéssel, villámlással. Mire a Hősök terére értünk, megeredt a májusi eső. De ha már itt vagyunk — mondo
