A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-09-01 / 9. szám
387 retete. Az Ö egyetemes szeretete, amely senkit nem zár ki, főleg nem a bűnösöket. Olyan püspököt szeretnénk, aki barátságos. Aki bizalmat kelt. Olyan embert, akire mindig számíthatunk. Főleg a papjai olyan püspököt szeretnének, akiről tudják, hogy szereti őket, s akihez mindig bizalommal mehetnek. Olyan püspököt akarunk, aki az igazságot hirdeti, a teljes igazságot, és nem mást, csak az igazságot. Aki — mint Jézus Krisztusról mondották az ellenségei — nem törődik emberi tekintetekkel, mert csak az Isten képviseletében szól. Sokan szeretnék, hogy határozottan, keményen szóljon szociális és társadalmi kérdésekben is. Mások azt szeretnék, hogy még világosabban, még gyakorlatibb módon hirdesse az evangéliumot a mai ember számára. Olyan püspököt szeretnénk, aki mikor megjelenik az ünnepélyes liturgiában, a püspöki szentmisében papjaitól körülvéve a hivő közösség előtt, főleg az imádkozó közösségnek a feje legyen, aki megtanít minket imádkozni, Isten előtt hódolattal, tisztelettel viselkedni. Olyan püspököt szeretnénk, aki egész egyéniségében, jelenlétében az egységnek és a közösségnek a záloga és megvalósítója. Aki tényleg a nagy keresztény egységet hirdeti, és építi is egész életével, nemcsak az Egyházban, de az egész hivő közösségben, az egész világban. Soha nem végezték el hivatalosan ezt a közvéleménykutatást, de az a benyomásunk, hogy a legtöbb ember ilyen püspököt szeretne. Mindig hálát ad a hivő az Istennek, ha olyan püspökkel találkozik, akiben mintegy Jézus jár körül újra, tanít, gyógyít, fölemel, megbocsát, s mindig az Atya felé mutat. Van miért imádkoznunk, hogy ez ne maradjon puszta vágy, hanem boldog valósággá legyen. MISSZÓS:. . az egyházért Csádban: békéért és hivatásokért. Az Afrika északi részén levő államokról — főleg az egyetemes nagy éhínség és szárazság miatt — sokszor hallunk, látjuk őket képen is. Csád Líbiától délre, Niger, Nigéria, Kamerun, a Közép-Afrikai Köztársaság és Szudán között fekszik. Óriási területű, de nem nagyon népes ország. A lakosság fele mohamedán vallású, a déli földműves és főleg néger lakosság animista (45%), illetve keresztény (5%). A Chari folyó nemcsak egyenlőtlenül választja kétfelé az ország területét, de két különböző történelmi múltat, kultúrát, népi sajátosságot és nyelvet is elválaszt. A sok fegyveres konfliktusnak, ellentétnek, békétlenségnek is ez az egyik oka. A hivatalos nyelv ugyan francia, de beszélik az arabot is, és a hausza nyelvcsoport különféle nyelveit.