A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám
369 Problémák és Megoldások Vatikáni Rádió BESZÉLNI VAGY HALLGATNI? (A Barátainknak 16. oldalán olvasóink hirdetést találnak a Holtomiglan című előadássorozatról, amelyet a Vatikáni Rádió adott ki hat kazettán. ízelítőül közöljük az egyik előadás szövegét. A sorozatotKozmaGyörgy atya szerkesztette.) — Azt szokták mondani, a házasságnak három fázisa van. Az első az, amikor a legény beszél, és a leányzó szendén hallgat. A második szakaszban az asszony beszél, és szegény féijem-uram hallgat. A végkifejletkor, a harmadik fázisban mindketten beszélnek, és a szomszédok hallgatnak . . . — Hadd tegyük hozzá: van ennél rosszabb is: amikor már egyikük sem beszél, mert már nem kíváncsiak egymás véleményére. Nehéz lenne megmondani, melyik szakaszt nehezebb elviselni, de mindenesetre az „eszmefuttatások” is mutatják, hogy a házastársak közötti beszélgetés nem is egyszerű feladat, pedig nagyon sok múlik ezen. — Ha mikrofonnal lesbe állna valaki a ligetben a kispad mellett, hogy felvegye, miről beszélgetnek az ifjú párok, kilométer számra gyűlne az üres magnószalag. Amikor a szív beszél, a szavak csak földön totyogó kacsák a szárnyaló gondolatokhoz, tervekhez, érzésekhez képest. A család élete azonban elvégzendő feladatokat is jelent, fejlődést egymás ismeretében és szeretetében, ezért a gondolatok hordozóira, a szavakra is szükség van. — Reinhold Ruthe német pszichológus népszerű könyvet írt a házastársi együttélésről. Mivel német, ezt a címet adta neki: Családunk szabály könyve. Ebben olvashatjuk a következő, nagyon megszívlelendő tanácsot: „Nem egymásról, hanem egymással akarunk beszélni!” — Talán nem is gondoltok rá, de ha valaki inkább beszél házastársáról, mint vele, az elárulja, hogy megrendült a bizalma élete párjában. Az ilyesfajta gyakorlat azt is jelenti, hogy nem ad lehetőséget a másiknak a védekezésre, vagy arra, hogy elmondja a saját álláspontját. Rendszerint ugyanis a másról való beszéd annak a „más”-nak a távollétében folyik.
