A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-07-01 / 7. szám

324

1. Fogadjuk el a valóságot

Gyakori nehézsége gyermekünknek, hogy elfogadja a valóságot. Egyes esetekben, mint pl. betegség vagy egy szeretett személy halála esetén a szülő is elveszti fejét.

Fogorvoshoz készülünk óvodásunkkal. Közben kitalálja, hogy nem megy az orvoshoz, mert fáj a hasa. A tevőlegesen ráfigyelő szülő így tárgyal:

Sz: — Ideges vagy, mert fogorvoshoz megyünk.

Gy:— Igen. Nem akarok menni.

Sz: — Szeretnél itthon maradni.

Gy:— Félek, hogy ismét oltást kapok. Nagyon fáj.

Sz: — Oh, te az oltástól félsz, nem a fogorvostól.

Gy:— Igen.

Sz: — Nem hiszem, hogy ma oltást kapsz. De az valóban kellemetlen, hogy nem tudjuk, mi fog történni velünk.

Gy:— Ez borzasztó. . . Félek, hogy fájni fog. Tudom, hogy nem kellene félnem.

Sz: — Ne búsulj, a fájdalomtól mindenki fél, még a felnőttek is. (További beszélgetésünkbe beszőhetünk vallásos elemeket a szenvedés értelméről és értékéről. Utalhatunk Jézus szenvedésére stb.)

A betegségnél nehezebb eset pl. az egyik szülő elvesztése. A megözvegyült anya kirándulni viszi iskolás gyermekeit, hogy köny- nyebben felejtsenek. Ök viszont nem lelkesednek. Csöndesek. Nyomott a hangulatuk. Az özvegy kezdeményez:

Sz: — Úgy látom, nagyon elgondolkodtatok. Töprengtek.

Gy:— Hiányolom aput.

Sz: - Valószínűleg eszetekbe jut a sok kellemes perc és szép játék apuval.

Gy:— Apuval futottunk, bújócskáztunk, fára másztunk stb.

Sz: — Nehezünkre esik ez a kirándulás. Tudjuk, hogy apu nem lehet velünk többé. (Ezután a szülő vallási vigaszban részesítheti gyermekeit. Kihangsúlyozhatja, hogy apu is szereti őket, látja őket,és örül nekik. Most Istennél van. . .)

2. A „gyűlölet" hevében

Attila megcibálja Emese haját és ordítva jelenti ki, hogy gyűlöli húgát. A szülő a másik szobába parancsolja őt, hogy lehiggadjon. Erre Attila keserves sírásra fakad. A szülő leül vele szembe,és így kezdi:

Sz: — Hagyd abba a sírást, és beszélgessünk az esetről. Attila, te haragszol reám?

Gy:— Nem.