A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám
295 A tanítványok nem pihenhetnek sokáig. Az igére szomjas emberek megtalálják őket, hallani akarják tanításukat — nem ismernek fáradtságot, amikor jó pásztorra akadnak. Isten egészen sajátos feladatot szánt azoknak, akiket az igazság hirdetésével bízott meg. Malakiás prófétánál így olvassuk: „A pap ajkának kell a tudást őriznie, az ő szájából várják a tanítást, mert ő a seregek Urának a követe” (Mai 4,2). „Hirdesd az igét”, írja Szent Pál Timóteusnak, „akár alkalmas, akár alkalmatlan” (1 Tim 4,2). Isten mind az Ó-, mind az Újszövetségben férfiakat rendelt, hogy hirdessék az igét, és utat mutassanak Isten népének. Sajnos a pásztorok nem mindig feleltek meg a rájuk bízott feladatnak. Nem Isten dicsőségét keresték, s a rájuk bízott nép javát, hanem a maguk önző érdekét. Nemcsak a próféták ostorozták őket (Jer 23,1—6), de maga az Ür Jézus is kemény szavakkal korholta a nép méltatlan vezetőit (Mt 23). Jézus a jó Pásztor, aki azért jött, hogy egy fő alá gyűjtse Isten gyermekeit (Ef 1,10). Ledöntse köztük az ellentétet, és kereszthalála és feltámadása által a benne hívők új közösségét hozza létre. Üj törvényt állít: a szeretet törvényét, mely arra késztet, hogy áldozatul adjuk önmagunkat egymásért, amint Jézus is áldozatul adta önmagát érettünk (Ján 13,34). A háborúk sorozata sebzi, tépi a világ népeit, mintha egymás kiirtásában keresnék a megoldást. Mérhetetlen a gyűlölet, az elkeseredett bosz- szú. Sajnos, ez még a társadalmat is, a családokat is megmételyezi. Nincs más kiút, mint az áldozatos szeretet vállalása, a megbocsátás útja. Egye- a kozmikus Krisztus (szőnyeg) dűl Jézus képesít arra, hogy úgy tudjunk szeretni, mint Ő, s önmagunkról szinte megfeledkezve áldozatul hozzuk önmagunkat testvéreinkért. Mert az a legnagyobb szeretet, amikor valaki életét adja barátaiért (Ján 15,13). * * *
