A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-06-01 / 6. szám

262

Ez nem csupán egy ember véleménye: munkatársai, hívei közül sokan nyilatkoztak elismeréssel, szeretettel, sőt elragadtatással Apor püspökről. Papjai, ministráló kispapjai vele reggeliztek, vasárnaponként pedig együtt ebédeltek. Ilyenkor megbeszélték ügyes-bajos dolgaikat. Papjai bármikor szabadon bejárhattak hozzá, őszintén feltárhatták problémáikat, és a püspök nemcsak lelki ügyekben, hanem anyagiakban is segítette őket. Jószívűségét rászoruló diákok és családok is élvezhették. Gyulai híveiről sem feledkezett meg közben. Az egyik minisztériumban halomszámra feküdtek az általa támogatott kérvények. A zsidók igazságtalan üldözése ellen bátran felemelte szavát. A tütakozásban annyira ment, hogy a Szálasi-kormány már őt is internálással fenyegette. A veszélyek ellenére a püspökvárban zsidókat bújtatott.

A kegyelem éltette, ezért nem ismert félelmet, és a bátorságot másoknak is közvetíteni tudta. Székesegyházi főpapi szertartásai élményszámba mentek, gyóntatószékét nagy tömegek keresték fel. Négyéves püspöksége teljes egészében a háború éveire esett, ezért nem tudta megvalósítani szép elgondolásait.

Apor püspök tragikus haláláról a következőket jegyezte fel tit- rára, Zágon József. A szovjet csapatok nagyszerdán, 1945. március 28-án dél körül elfoglalták a Rába jobbparti részét, ahol a püspökség is fekszik. Az óvóhellyé alakított pincében 300 személy húzódott meg, akiket a püspök védelmezett, hogy bántódásuk ne essék. Nagycsütörtökön és nagypénteken egyre több katona látogatott a püspökvárba, sokan tisztelettudóan viselkedtek, még a gyűrűjét is megcsókolták. Mások erőszakoskodtak, és italt követeltek. Nagypéntek este több italos szovjet katona berontott a püspökvárba; s öt fiatal leányt szemeltek ki maguknak krumplihámozásra. A püspök hangos szóváltással próbálta megakadályozni a dolgot, és úgy tűnt, hogy a katonák beleegyeztek. Az emeletről azonban kiáltozás hallatszott. Apor püspök felrohant az emeletre, hogy rendre utasítsa a katonákat, akik puskát szegeztek rá, és tüzelni kezdtek. A történtek után a katonák kereket oldottak, a halálosan megsebesített püspök pedig örömmel adott hálát Istennek, hogy sikerült megmentenie a lányokat.

Rögtönzött műtőben megoperálták, de életét nem tudták megmenteni. Húsvét hétfőn, 1945. április 2-án követte isteni Mesterét a halálban, jópásztorként életét adva övéiért. Fél órával halála előtt ösz- szetette kezét, és így imádkozott: „Istenem, Atyám, a te kezedbe ajánlom testemet-lelkemet. Jézus, Mária, Szent József, legyetek énve- lem most és halálom óráján. Felajánlom összes szenvedésemet engesz- telésül saját bűneimért, de felajánlom papjaimért, híveimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért is. Kérem Istent, ne tulajdo