A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-06-01 / 6. szám
249 A második korintusi levél 3., 4., 5. és 6. fejezetében ezt a csodálatos új dolgot magasztalja az apostol, ezen álmél- kodik, ezen lelkendezik. Mindig saját példáját mutatja a híveknek: őt, a bűnöst, az üldözőt, az ellenséget barátjává, munkatársává fogadta az Isten. Őt, aki saját élettapasztalatából tudja, hogy az isteni nagy kincset milyen gyenge cserépedényben hordozza, hatalmassá és erőssé tudja tenni Krisztusnak az ereje. Benne mindent meg tud cselekedni. Ezért biztatja a korintusi híveket, a kikötőváros szennyében, piszkában új életet próbáló keresztényeket, hogy ami őbenne történt, az új teremtés, az bennük is megtörténik, s lassanként a körülöttük levő világban is. (A Az Isten kiengesztelte Fiában, Jézus Krisztusban az egész emberiséget, és elküldte nekik az üdvösség jóhírét. Igaz, most még reményben és hitben élünk, de olyan erővel, bizalommal, hogy tudjuk, minden javunkra válik, amikor az Ő szeretetében járunk, dolgozunk és fáradunk. Igen, mondja nekik az apostol, valami egészen új dolog valósul most meg. Mint rabszolga és úr, művelt görög és barbár, mi mind az egy Atya gyermekeként járunk a földön már most is. És tudjuk, hogy Jézus az Atyához visszavezet bennünket. Mi, akik annyira különbözünk és oly sok tekintetben már egyek vagyunk Krisztusban, az Ő vére megváltott minket, az Ő országába vagyunk hivatalosak. S minket mind az Ő egy, szent Leikével szentelt meg az Isten. Ezt jelenti az új teremtmény. Ez a külső teremtésnél nagyobb csodája Istennek: visszafogadott gyermekeit Krisztusba öltözteti, a Lélekkel megszenteli, a Lélek templomává teszi. A gyarló, bűnös, elesett embert munkatársává választja, aki tovább viszi Krisztus evangéliumát, Krisztus jó illataképpen terjeszti a sötét, a bűnös, a reménytelen világban a jóságot, a megbocsátást, a szeretetet és a békét. Ezek munkása minden keresztény, mert boldog tulajdonosa Isten ajándékainak, Isten ígéreteinek. És ezeknek kell tanúságtevője legyen az egész világ számára, testvérei javára.
