A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-06-01 / 6. szám
250 Június 29 - Szent Péter és Pál apostolok ünnepe ISTEN GÖRBE VONALAKON IS TUD EGYENESEN ÍRNI A szentmise olvasmányai: ApCsel 12,1—11: Az Úrnak gondja van övéire. 2Tim 4,6—8.17—18: Az igazak életének koronája az örök élet. Mt 16,13-19: Az igazi keresztény szolgálat célja a mennyben teljesedik be tökéletesen. Az apostolfejedelmek vigíliáján, naplemente után, a felvidéki falvakban megkondulnak a harangok. A hagyomány szerint ez idő alatt megpattan a gabona gyökere és nem nő tovább, hanem érik az aratásra. Pünkösd és az Olt áriszent ség ünnepe is az első terméssel kapcsolatos. Évezredekkel ezelőtt, mielőtt a választott nép elfoglalta volna az ígéret földjét, az ott élő pogány törzsek árpaaratáskor kicsépelték az első kévét, majd kézimalomban megőrölték az árpát, ko- vásztalan kenyeret sütöttek és elfogyasztották. így adtak hálát a termékenység istennőjének a mindennapi kenyérért. Később a zsidóság, majd a kereszténység ezt az ünnepet átalakította, és nemcsak a termés bőségéért, hanem Isten kiárasztott ajándékaiért és a megváltásban tanúsított nagy szeretetéért adott hálát. Szent Péter és Pál ünnepe is úgy tekinthető, mint az első termés betakarítása. Krisztus első zsengéi ők, akiket az Isten kegyelme megérlelt az aratásra. Különböző módon szemlélhetjük ezt a beérést. Kétségtelen, hogy emberi szemmel nézve is nagyot alkottak. Nagyságukat hirdeti a lenyűgözően szép Szent Péter- és a falakon kívül a Szent Pál-bazi- lika Rómában. Mély hitüket tükrözi Péter esetében a Szent Márk által lejegyzett evangélium és Péter két saját levele. Szent Pál esetében egy tucat levél ad tanúságot mélységes hitéről, nagy szeretetéről és odaadásáról Krisztus és az általa alapított egyházak iránt. Most azonban ne győzedelmes útjukat fejtegessük, nehogy megijedjünk nagyságuktól, és féljünk követni életük példáját. A fontos ugyanis a szentek tiszteletében az, hogy kérjük közbenjárásukat és kövessük példájukat. Miben kövessük őket? A bűnbánatban. És abban a nagy bizalomban, amivel egészen Krisztusnak szentelték életüket, erényeikkel és hibáikkal együtt.