A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-05-01 / 5. szám
257 ségében elevenen virágoznak, a Szentatya nemrég megismerkedett annak a folyóiratnak a célkitűzéseivel és kiválóságával, amelynek nagyon találó címe a „Vigilia”. Ismeretes ugyanis, hogy milyen szellemben és milyen evangelizációs szándékkal szerkesztik; az is tudott dolog, hogy a sokfelé elterjedt folyóiratot milyen sokan olvassák. Mivel pedig néhány hónap múlva befejeződik a folyóirat első megjelenésétől számított ötvenedik esztendő, Őszentsége e levelem útján kíván a jelenlegi szerkesztőnek és minden egyes író munkatársának az ünnepi alkalomhoz és az eddig végzett dicséretes munkához gratulálni. Ugyancsak üdvözli a folyóirat valamennyi olvasóját, és szívből imádkozik azért, hogy lelki elmélyedésük és keresztény tevékenységük számára bőséges gyümölcsöt nyerjenek belőle. Hogy pedig továbbra is ilyen bölcs és tudományos, igaz és gyönyörködtető tartalommal szolgálhassa a magyar keresztények műveltségét és esztétikai igényeit a „Vigilia” című folyóirat, a Szentatya bőséges mennyei világosságot kér mind maguknak a szerzőknek, mind az olvasóknak; szeretettel küldve apostoli áldását ismételten kifejezi szívből jövő jókívánságait, és jóindulatáról biztosítja ezt a vállalkozást. A következő részlet a főszerkesztő, Lukács László Virrasztók című cikkéből, szintén a Vigilia 1985. februári számából: ötvenedik évfolyamához érkezett el lapunk — ritka születésnap a magyar folyóiratok történetében. A Vigilia cikkeiből, de puszta sorsából is elénk rajzolódik az utolsó fél évszázad magyar történelme, az 1935-ös induláskor néhány lelkes és tehetséges fiatalember feszült neki a feladatnak: olyan folyóiratot alapítani, amely új szellemet ad a katolikus kultúrának, s ezzel gazdagítja a magyar irodalmat. A meginduló lapra végül három név kerül fel: Aradi Zsolté, Balla Bo- riszé és Possonyi Lászlóé. Belül: az útkeresés izgalmai, meghasonlások, anyagi gondok. Kívül: az egyre véresebbé váló háború. A német megszálláskor az akkori szerkesztő, Possonyi László megszünteti az évnegyedes kiadványból immár havi folyóirattá nőtt lapot. 1946-ban alakul meg a Vigilia munkaközösség Juhász Vilmos szervezésében, Sík Sándor vezetésével, Mihelics Vid, Possonyi László és Rónay György segítségével. Az új körülmények új lehetőségeket és feladatokat, de új nehézségeket is hoznak a lap számára. Erről az időszakról, a küzdelmes kezdetekről és a lassú kibontakozásról már szemtanúk adnak hírt e számunk hasábjain. Az emlékezésekből mo- zaikszerűen bár, de elénk rajzolódik az a folyamat, ahogyan a Vigilia beleépült a háború utáni magyar egyház és magyar irodalom életébe. És kiemelkedik mindmáig két legnagyobb személyisége: Sík Sándor és Rónay György nemcsak műveikkel, szerkesztő munkásságukkal, de páratlan személyiségükkel is meghatározták a lapot. Máig hálásak nekik mindazok, akik munkatársként vagy akár olvasóként a közelükbe kerülhettek. A Vigilia alapítói mindjárt kezdetben megjelölték hármas célkitűzésüket: katolikus — magyar — irodalmi lapot indítottak. Programjuk minden külső változás közepette is szerves fejlődésben bontakozott tovább, lett egyre tágasabb és konkrétabb - s ma már élő hagyományként vallhatjuk a magunkénak.
