A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
14 rael történetét, szolgálja az elmélkedést és igehirdetést, ellensúlyozza a hitbeli zavart és a vallási eltévelyedést. A próféták mindenkori eszményképe Mózes lesz, akivel az Úr szemtől szembe beszélve közölte szavát. A mai evangélium bemutatja a próféták történelmi láncolatának csúcspontját: Jézus Krisztust. - Ha valaki nem hallgat a prófétára, amikor Isten szavát továbbítja, Isten bosszút áll azon. Ugyanígy jár el a hamis prófétával is, aki megbízatás nélkül szónokol, és félrevezeti hallgatóit. Honnan tudhatom, ki a hamis, megbízhatatlan próféta? Erre a lényeges problémára az evangélium alapján felelhetünk meg: aki nem Jézus szellemében beszél, az nem Isten gondolatainak hirdetője. Ez a megállapítás nem ad könnyű, világos, egyértelmű választ minden felmerülő friss részletkérdésre; de ma is ez szabja meg a prófétai mozgalom nagy áramának helyes megítélését. Megdöbbentő, mennyi álpróféta nyüzsög körülöttünk! (E) Márk 1,21-28: „Úgy tanította őket, mint akinek hatalma van.” Az első tanítványok meghódítása után (múlt vasárnap) Jézus velük együtt „behatol” Kafarnaumba. A Márk-evangélium bemutatja (ma és mához egy hétre), hogyan folyt le a nyüvános működést kezdő Jézus egy napja abban a városban, ahol megtelepedett. Valóságos hódító támadás tanúi vagyunk. „És tüstént szombatonként a zsinagógába menve” jelentkezett a Szentírás olvasására és magyarázására. Márk számára nem tűnik fontosnak részletezni, miről szólt Jézus „új” tanítása; egy hete már hallottuk: „Teljesedésbe mentek az idők, és egészen közel jött Isten Királysága!” A hallgatóságot ámulat fogta el: nem az írástudók megszokott hangja, hanem olyan valakinek a tanítása, akinek „hatalma van”. — Az evangélistának fontosabb a hatalom, a csodajel bemutatása. „És tüstént volt a zsinagógájukban egy ember tisztátalan lélekben.” Az Isten Királyságáról szóló tanítás hallatára hisztériásán felkiáltott: „Mi közünk nekünk és neked egymáshoz, Názáreti Jézus?! Vesztünkre jöttél? Tudom ki vagy: Isten Szentje!” Az ember magatartása olyan, mint egy tudathasadásosé: a különben normálisan viselkedő emberben Isten Királyságának hirdetése felriasztja a félelemmel, szorongással terhelt lelki beteg személyiséget; talán a római hatóságokkal való szembekerüléstől retteg. Normális ember tisztelettel és félelemmel áll Isten előtt; a tudathasadásos beteg hamis (pl. politikai) abszolútumoktól retteg és szorong. Jézus látja és felfedi, hogy a tudathasadás démoni mélységeket takar: az embert az Istennel szembeszegülő („tisztátalan”) szellem tartja megszállva; az Isten Királyságának meghirdetésére a Sátán királysága felel tiltakozással, lázadással. A gonosz szellem a prófétát megnevezi: először történelmi nevén: „Názáreti Jézus”, azután a személyiségének titkát kifejező néven is: „Isten Szentje” (vagyis Isten transzcendenciájának, Lelkének, életközösségének, hatalmának részese; vö. Zsolt 106/105,16; Csel 4,27; Jn 6,69); Isten Szentje, mert Isten Lelke a meg- keresztelkedéskor leszállt rá. Jézus néven nevezésével a szellem azt akarja bizonyítani, hogy Jézus a kezében van, hogy ő erősebb, hatalmasabb, mint Jézus. De pont az ellenkezője igazolódik be. Jézus se meg nem ijed, se mágikus formulákat vagy imákat nem mond; nyugodt fensőbbséggel, személyes tekintélyével ráparancsol a gonosz szellemre: „Némulj el, és takarodj ki az emberből!” A szellem, dühös nemtetszésének utolsó kinyilvánításával, engedelmeskedik. Az ember
