A Szív, 1985 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

13

Február 3 - ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP ISTEN SZOLGÁLATÁRA SZENTELVE

(L) 1, Korintusi levél 732-35: „A szűz arra gondol, ami az Úré, hogy szent legyen

Szt. Pál gyakran ír hévvel, kisarkítva, mint itt is a szüzességről; házas embereket esetleg zavar ez a beállítás. Pedig az előadásban szereplő ellentétek, szem- beállítások megfelelnek a valóságnak.

Tény, hogy a házassággal, a családi élettel elkerülhetetlen és köteles gondok, aggodalmak járnak együtt. Gyakran nem sikerül megakadályozni, hogy ezek „megosszák” a férj vagy a feleség lelkét: Isten egyre jobban kiszorul érdeklődésükből, és azt „a világi dolgok” töltik ki, a másik kedvében járás. Tény az is, hogy az önként vállalt nőtlen vagy szűzi élet sok férfit és nőt megóv attól, hogy szívében „megosztott” legyen; egészséges, derűs, kiegyensúlyozott kizárólagossággal keresi „az Ur dolgait”, azt, ami Isten-szolgálat egyéni és közösségi életében, imádságában és szeretetszolgálatában.

A szüzesség első hallásra testi sértetlenséget jelent; de az apostol ezt nem emeli ki; szerinte szentnek kell lenni „testben és lélekben”, a lényeget „az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásban” jelöli meg. Nem a test sértetlen állapota, hanem az eltökélt testi megtartóztatás számit. És az sem önmagáért, hanem mint az Úrhoz, az Úr dolgaihoz való osztatlan ragaszkodás, vagyis a lelki szüzességjele és hordozója.

Mindezt „hasznotokra mondom.” A házasok hasznára van a szüzesség eszménye; a keresztény nőtlenségben, szüzességben élőknek hasznára válik a házassági szerelem eszménye. Természetesen két olyan életállapotról van szó, amelyek világosan és összekeverhetetlenül különböznek egymástól. De mivel a házasok életét kilúgozással fenyegeti a megosztottság, a gondterheltség, ennek ellen- súlyozására az Istenbe merülő, osztatlan lelkületű szűzi eszményt is életükbe kell építeniük; „szeretném, ha gond nélkül lennétek." A celibátusban élőket pedig kikezdi a hús-vér élettől való elszakadás, a légüres tér, a köldöknéző önzés. Ezért Jézus arra figyelmezteti őket, hogy a feleségi, illetve a férfi szeretet nagyságát és apró, konkrét valóságait kell élniük a hozzá (Jézushoz) és az ő hitveséhez, az egyházközösséghez fűződő kapcsolataikban.

(O) Másodtörvény 18,15-20: „Prófétát támasztok, és szájába adom szavaimat.”

A próféta elsősorban nem jövendőmondó. Lényeges feladata az, hogy Isten nevében, Isten gondolatai szerint, Isten ügye mellett beszéljen. Szakaszunk lényeges mondata így szól: „Prófétát támaszt neked Jahve, a te Istened, saját nemzetségedből és testvéreid közül, úgy mint engem is. Hallgass rája!” Prófétát, egyiket a másik után, küld majd az Úristen; Isten igéjének szolgálata, a prófétai tanúságtétel és a prófétai bírálat folyton megújuló isteni adományként kíséri végig íz-