A Szív, 1984 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1984-02-01 / 2. szám
68 Az 1500-as szentéwel kapcsolatban most csak annyit jegyzünk meg, hogy ekkor helyezték el Michelangelo fiatalkori Pietáját a Szent Péter-bazilikában, a- hol a mai napig is megcsodálhatják a világ minden részéből érkező zarándokok, turisták. 50 évvel később, 1550-ben már mint elfáradt, idős zarándokot látjuk viszont a világ egyiklegnagyobb művészzsenijét, aki firenzei alkotó korszaka után ismét a Vatikánban dolgozott és élvezte III. Gyula pápa barátságát, sőt csodáatát. A kortárs Giorgio Vasari, aki inkább művésztársairól szóló leírásaival vált ismertté, semmint festészetével, ránk hagyta Michelangelo szentévi zarándoklatának elbeszélését. III. Gyula pápa, értesülve az idős mesternek arról a szándékáról, hogy a szentévi búcsú kegyelmében akar részesülni, ragyogó paripákat küldetett neki, hogy a gyalogos zarándoklat fáradalmától megkímélje. A Michelangelóval zarándokló Vasari elbeszéli, hogy az egyes templomokhoz érve a mester nem minden fáradtság nélkül szált le a lóról. Fájós térdét nem kímélve térdre borult az ereklyék előtt, és elgondolkodó arccal, homlokát ráncolva szemlélte a szent tárgyakat. Visszatérőben a Bor- góhoz érve gyalog vegyült a zarándokok közé, mert úgy akart belépni az épülő Szent Péter-bazilikába, mint bármely vezeklő. A beszédes Vasari azt is leírta, hogy útközben sokat faggatta Michelangelót a művészetekről, terveiről, talán a Szent Péter-bazilika kupolájának terveiről is. A katolikus megújhodást hozó trentói zsinat után tartott 1575-ös jubileumot a legszentebb szentévként szokták emlegetni. Valószínű, hogy Torquato Tasso a ,Megszabadított Jeruzsálem” c. elbeszélő költeménye XI. énekében a szentév pápájáról, XIII. Gergelyről írta e sorokat: „Hozzád özönlenek, aki kőszikla vagy, és Isten erős alapú házának támasztéka, ahol most a te méltó utódod a kegyelem és bűnbocsánat kapuit megnyitja.’’ Az 1625-ös szentév pápáját, VIII. Orbánt az irodalom és a művészetek nagy pártfogójának tartották. A művelt költő, Maffeo Barberinikét évvel a szentév előtt került Péter székébe. Feljegyezték róla, hogy ezekkel a szavakkal fordult kedvenc építészéhez, Gian Lorenzo Berninihez, a Szent Péter tér oszlopsorainak zseniális tervezőjéhez: ,jNagy szerencse ért téged, ó, lovag, mert Barberino bíborost pápaként láthattad. De még ennél is nagyobb a mi szerencsénk, mert Bernini lovag a mi pápaságunk alatt él.” VIII. Orbán számtalan jelét adta a művész iránti szeretetének: gyakran meglátogatta otthonában, hogy elgyönyörködjék műveiben, terveiben, amellyel új, pompás külsőt kölcsönzött az örökvárosnak. A kon- fesszióoltár fölé emelkedő baldachinnak az 1625-ös szentév fényét kellett volna emelnie, de nem készült el idejében, mert sokkal több öntött bronzot felemésztett, mint amire eredetileg számítottak. Barberini pápa, hogy a munkát siettesse, a Pantheonból hozatta a bronzot. Méltán érdemelte ki később a szatirikus római költő, Pasquino közmondássá vált sorait: ,,Quod non fecerunt barbari, fecerunt Barberini.” (Amit nem tettek meg a barbárok, megtették a Barberinik.) Ugyanez a tréfáskedvű római költő az 1700-as év pápáját, nem éppen a tisztelet hangján,
